A királyi család hírnevére is árnyékot vetett Diana és Károly bukott házassága
2021. december 9. 09:52 MTI
Másfél évtizedes tündérmesének indult, viszont csúfos botránysorozatba fulladt Diana hercegné és Károly herceg házassága. A walesi hercegi pár 29 éve, 1992. december 9-én bejelentette, hogy különköltözik. A hivatalos közlemény semmiféle meglepetést nem keltett, hiszen hónapok óta mindenki számára világos volt, hogy házasságuk a szétesés szélén áll.
Korábban
A herceg és a hercegné állítólag barátaikon keresztül beszélt a sajtónak, mindketten egymást okolták a házasság tönkretételéért. Károly ismét viszonyt kezdett korábbi szeretőjével, Camilla Parker-Bowles-szal, míg Diana és lovasoktatója, James Hewitt szintén egymásra találtak.
A hercegné e kapcsolatának tényét később megerősítette egy Martin Bashir által készített interjúban, Károly pedig már több mint egy évvel korábban beismerte viszonyát Jonathan Dimbleby televíziós műsorában.
Károly és Diana eleinte csak csendben gyűlölte egymást, a perpatvar mind csúnyább jelei azonban egyre nagyobb részletességgel kerültek a nyilvánosság elé.
A királyi család „szennyesében” előszeretettel turkáló bulvársajtónak egyre kevesebb gondot okozott a megfelelő értesülések beszerzése, miután a hercegi pár napról napra szinte maguk szállították azokat.
Ebben elsősorban Diana járt az élen, ügyesen megragadva minden kínálkozó alkalmat férje és a királyi család lejáratására.
Kiemelkedő eseménye volt ennek az az 1995-ös BBC-interjú, amelyben az utolsó cseppig kiöntötte lelke minden terhét a húszmillió néző elé, igen sanyarú képet festve saját hányattatásairól, az ellene szőtt összeesküvésekről és intrikákról.
Ez alaposan felgyorsította a válás folyamatát, hiszen nem sokkal az adás után az anyós, II. Erzsébet királynő rendelte el a királyi ház tekintélyét is teljesen aláásó nyilvános szappanopera mielőbbi befejezését és a házasság felbontását.
Ez azonban így sem ment túl könnyen, elsősorban azért, mert Diana meglehetősen magasan szabta meg távozása árát.
A hercegi pár házassága végérvényesen 1996. augusztus 28-án ért véget válásuk kimondásával. Lady Di kivívott függetlensége azonban nem tartott sokáig, mivel 1997. augusztus 31-én Párizsban elhunyt egy közlekedési balesetben. Akkori párja, az egyiptomi Dodi Al Fayed és a gépkocsijukat vezető sofőr is életét vesztette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap