A Kína területén talált eddigi legrégebbi csonteszközre bukkanhattak
2021. november 25. 14:20 MTI
Régészek egy csaknem 99 ezer éves, elefántcsontból készült ásót találtak egy őskőkorszaki lelőhelyen a kelet-kínai Santung tartományban – számolt be szerdán a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Korábban
Világszerte ritkaságnak számít
A lelet a Kína területén talált legrégebbi csonteszközök egyike lehet.
A Santung déli részén, Jisuj megyében található ásatási helyszín közel nyolc méter vastag földrétegből áll.
Az ásatást végző régészek nyolc kulturális réteget tártak fel, és több mint ötezer darab kőből, csontból, fogakból és szarvakból készült tárgyra, valamint állati maradványokra bukkantak.
Ezek az akkori emberek életmódjába és eszközkészítési szokásaiba nyújtanak bepillantást.
A Hszinhua beszámolója szerint az elefántcsontból készült lelet világszerte ritkaságnak számít.
Kétféle kormeghatározási módszer
Kevés a hasonló példa ugyanis a csaknem százezer évre visszamenő, eszközkészítésére használt tárgyra.
A földréteget, amelyből a lelet előkerült, kétféle kormeghatározási módszerrel is vizsgálták.
Az egyik alapján 99 ezer, a másik alapján 104 ezer éves kort valószínűsítő eredményt kaptak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap