Elhunyt Csűrös Karola színművésznő
2021. november 25. 11:49 MTI
Nyolcvanötéves korában szerdán elhunyt Csűrös Karola színművész, érdemes művész – tudatta a Madách Színház az MTI-vel.
Korábban
Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.
Csűrös Karola 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházba szerződött.
Cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával. Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit. Alakításaira az alapos kidolgozottság volt jellemző.
Első jelentősebb filmszerepét a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban. 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz. „Öt évtizeden át volt a színház tagja, derűs személyiségével jókedvet hozott mindennapjainkba” – olvasható a színház közleményében.
A színházban ő volt Célia Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában, Margit a Régimódi történetben, fantasztikus komika Ray Cooney Ne most, drágám! című komédiájában. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt.
Több filmben és tévéjátékban szerepelt. 1987–99 között állandó szereplője volt a Szomszédok, majd 2004–2009-ben az Életképek című teleregénynek.
Férje, a 2019-ben elhunyt Horváth Ádám rendező teleregényében, a Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű. „Örökre mindenki számára Etus maradt, talán azért, mert ő maga volt a kedvesség, a gondoskodás, az életigenlés és a humanizmus” – áll a közleményben.
Művészetét 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.
2006-ban érdemes művész kitüntetésben részesült művészi alázattal és odaadással megformált színpadi szerepeiért, a közönség szeretete által kísért filmes és televíziós alakításaiért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap