Utólag derült ki egy aukción elkelt fa sólyomszoborról, hogy Boleyn Annáé volt
2021. november 11. 12:34 MTI
Két éve egy aukción 75 fontért (32 ezer forintért) kelt el az az antik, fából faragott madár, amelyről kiderült, hogy Boleyn Anna heraldikai jelképe volt, és mintegy 200 ezer fontot (85 millió forintot) érhet – számolt be róla a The Guardian.
Korábban
A 16. századi faragott sólyom, VIII. Henrik angol király második feleségének heraldikai jelképe valószínűleg a Hampton Court palotában lévő magánlakosztályát díszítette.
A madár akkor tűnhetett el a palotából, amikor a király 1536-ban kivégeztette feleségét, és személyes tárgyait is eltávolíttatta onnan.
A gyönyörű és gazdagon díszített tölgyfafaragás a szakértők szerint rendkívül jó állapotban van, még az eredeti aranyozása és színei is megmaradtak.
A sólymot Paul Fitzsimmons, egy devoni régiségkereskedő szúrta ki egy árverésen, most pedig hosszú távra kölcsönbe adja a Hampton Courtnak.
Tracy Borman, a Tudor-korszakkal foglalkozó történész és a palotát is kezelő Historic Royal Palaces közhasznú szervezet vezető kurátora elmondta, hogy azért olyan izgalmas ez a felfedezés, mert miközben Boleyn Anna volt a legnépszerűbb VIII. Henrik hat felesége közül, mégis ő az, akivel kapcsolatban a legkevesebb tárgyi emlék maradt fenn, mert Henrik megszabadult tőlük.
A tudós szerint Boleyn bukása után feltehetően az egyik híve vitte el és őrizte meg a faragott madarat.
Az idők során valószínűleg a kandalló kormától megfeketedett sólymot, amelynek mérete 20-szor 20,5 centiméter, szakértő restaurálta.
A faragott sólyomról Borman november 18-án megjelenő, a brit monarchia történetét I. Vilmostól II. Erzsébetig bemutató Crown & Sceptre (Korona és jogar)című könyvében is megemlékezik.
Mint írja: „bár Henrik elrendelte, hogy Anna minden nyomát távolítsák el palotáiból, néhányat még ma is látni lehet. Az egyik legkülönlegesebb egy gazdagon díszített sólyom (Anna heraldikai jelvénye), amely egykor a Hampton Courtot díszítette”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Nem hiába kapta a „Lucky” becenevet a jég hátán is megélő New York-i maffiavezér
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap