A családi tragédiák magányossá tették, az irodalom mentsvárába menekült Kölcsey Ferenc
2021. augusztus 8. 12:13 MTI
231 éve, 1790. augusztus 8-án született nemzeti himnuszunk költője, Kölcsey Ferenc. Legfontosabb műve, a Himnusz megírásának napját 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. Nevét több közintézmény viseli, szobra áll többek között Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Szatmárcsekén is.
Korábban
A ma Romániához tartozó Szatmár megyei Sződemeteren született 1790. augusztus 8-án. Nemesi családja Ond vezérig vezette vissza eredetét. Szülei művelt emberek voltak, apja tekintélyes jogtudós. Kölcsey gyermek- és ifjúkora súlyos csapások sorozata volt: szüleit korán elveszítette, bárányhimlő következtében fél szemére megvakult, haja kihullott, törékeny testét sokféle betegség gyötörte.
E tragédiák magányossá, zárkózottá tették, egyetlen vigasza, hű társa az olvasás, a páratlan műveltség megszerzése volt. Anyanyelvi biztonsággal beszélt latinul és franciául, később görögül és németül is megtanult.
1796 és 1809 között a debreceni kollégium diákja volt, filozófiai műveket olvasott, és levelezésben állt Kazinczyval, akinek első verseit is elküldte, és akivel később jó barátságba is került. Joggyakorlatot Pesten végzett, de ügyvédi vizsgát nem tett, 1812-től az álmosdi, majd a csekei családi birtokon gazdálkodott.
Közben az irodalmi életben is nevet szerzett, 1814-ben Szemere Pállal megírta a nyelvújítást védelmező Felelet a Mondolatra című röpiratot, a Csokonairól és Berzsenyiről írott kritikáira is felfigyeltek. Berzsenyi Dániel, akit túl durvának és fellengzősnek tartott, mélyen meg is bántódott, és egy időre felhagyott az írással. Kölcsey hamarosan szakított Kazinczy klasszicizmusával, néhány népdala, románca, balladája már a romantika világát idézte.
1823. január 22-én tisztázta le Hymnus című költeményét, amely az Auróra című folyóiratban jelent meg 1829-ben, a cenzúra miatt A magyar nép zivataros századaiból alcímmel. Művét 1844-ben Erkel Ferenc zenésítette meg, és 1903-ban lett az ország hivatalos himnusza. 1826-ban Pestre utazott, Szemere Pállal megalapította az Élet és Literatura című folyóiratot.
Ekkor írta Mohács című emlékbeszédét és Nemzeti hagyományok című értekezését, ez utóbbi a reformkori magyar irodalom legfontosabb elméleti, esztétikai alapvetését. Pesten szeretett volna maradni, de öccse meghalt, és gyerekeiről Kölcseynek kellett gondoskodnia. Visszavonult hát birtokára, s de egyre aktívabb szerepet vállalt a közéletben, előbb megyei aljegyző, majd 1832-ben Szatmár megye főjegyzője, később országgyűlési követe lett.
Politikusként is a reformok híve volt, támogatta a jobbágyfelszabadítást, a nemzeti egységet, a vallási egyenjogúságot, a magyar nyelv hivatalossá tételét. 1830-ban a Magyar Tudós Társaság tagjává is választották. 1835-ben lemondott követi megbízásáról, Búcsú az országos rendektől című beszédében a reformkor programját hirdette meg.
Birtokán főként az irodalomnak élt, 1836 novemberében részt vett a Kisfaludy Társaság megalakításában. Utolsó nagy műve az unokaöccséhez írott Parainesis Kölcsey Kálmánhoz, amely világnézetének, erkölcsi-szellemi felfogásának összefoglalásaként is olvasható.
Élete utolsó hónapjaiban a hűtlenségi perbe fogott barát, Wesselényi Miklós védelmére összpontosított, nagy felkészültséggel érvelt a vádlott ártatlansága mellett. A főtárgyalást azonban nem érhette meg, egy hivatalos útja alkalmával megfázott, és gyenge szervezete a betegséggel nem tudott megküzdeni.
A szatmárcsekei református anyakönyv tanúsága szerint 1838. augusztus 23-án halt meg (más források 24-ét említik halála napjaként). Legfontosabb műve, a Himnusz megírásának napját 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük. Nevét több közintézmény viseli, szobra áll többek között Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Szatmárcsekén is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Már csak az Egyesült Államokban használják a Fahrenheit által alkotott skálát 20:20
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap