Hét áldozat és 169 késszúrás volt a brutális Manson-banda ámokfutásának mérlege
2021. augusztus 9. 07:58 MTI
52 éve, 1969. augusztus 9-én saját házában mészárolta le az állapotos Sharon Tate színésznőt és még négy embert a hírhedt Manson-banda. Sharon Tate kegyetlen meggyilkolása új fejezetet nyitott Hollywood és Amerika történetében és egy csapásra véget vetett a hippi korszak romantikájának.
Korábban
Először a fiúk étkeztek, majd a kutyák, legvégül a lányok
Charles Manson egy leányanya fiaként látta meg a napvilágot. Gyerekkorában ismerősök, családtagok, javítóintézetek, börtönök között hányódott. Egy alkalommal az anyja eladta egy korsó sörért. Húszas éveiben kétszer is megnősült, fia is született. Berkeleyben, majd San Franciscóban csatangolt, ahol rengeteg szabad életmódra vágyó fiatal fordult meg akkoriban. Megtanulta befolyásolni környezetét, kis csapatot gyűjtött maga köré, főleg lányokat, droggal, szexszel, elszigeteléssel kötötte őket magához. A tízes éveik végén, húszas éveik elején járó, fehér középosztálybeli lányok pedig szó nélkül megtették, amire kérte őket.
A börtönben megtanult gitározni, arról ábrándozott, hogy híres zenész lesz, ezért 1968-ban csapatával Los Angeles felé vette útját, hogy kapcsolatokat keressen, hogy részesüljön a hippi mozgalom mámorából, melyet Timothy Leary pszichedelikus tapasztalatokra utaló jelszava fémjelzett: „Turn on, tune in, drop out!” – azaz: Kapcsolj be, hangolódj rá, lépj ki!
Az 1960-as évek laza viselkedési kódexének megfelelően a hippik a hollywoodi hírességekkel elegyedtek. Charles Mansonnek így alkalma nyílt barátságot kötni Dennis Wilsonnal, a Beach Boys dobosával, majd rajta keresztül Terry Melcherrel, Doris Day fiával, valamint Candice Bergen modell-színésznővel.
Végül egy Los Angeleshez közeli ranchon ütöttek tanyát, ahol gyakran forgattak westernfilmeket. Itt teljesedett ki Manson szuggesztív kontrollja a bandatagok felett, akik nem hordhattak szemüveget, órát és pénzt sem tarthattak maguknál. Először a fiúk étkeztek, majd a kutyák, legvégül a lányok. Hosszú prédikációkat tartott az emberiség múltjáról, jelenéről és jövőjéről, majd felvázolta teóriáját a hamarosan bekövetkező apokaliptikus faji háborúról, amelynek – a Beatles egyik számának címét kölcsönvéve – a Helter Skelter (Fejveszetten) nevet adta. Azt tanította, hogy a fajok harca elkerülhetetlen. Amikor a feketék átveszik az uralmat, a fehérek barlangokba rejtőznek majd. A Manson család a megfelelő időben bújik elő, hogy a társadalom élére emelkedjen.
Időközben meglazultak kapcsolatai a hollywoodi hírességekkel és a zenei világgal, ráébredt, hogy sem Wilson, sem Melcher nem fogja úgy támogatni, ahogy elképzelte. (A Beach Boys egyébként feldolgozta Manson egyik számát, a Ceased to Existet.) Lassan elérkezettnek látta az időt, hogy elindítsa a Helter Skeltert. A magát Jézus Krisztus és a Sátán megtestesülésének gondoló, sértett és bosszút szomjazó Manson vélhetőleg azért választotta a gyilkosság helyszínéül Roman Polanski villáját, mert az épület előző lakója Melcher volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.