Elhunyt idősebb Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió alapítója
2021. augusztus 5. 10:50 MTI
91 éves korában elhunyt Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió egyik alapítója, igazgatója, több száz animációs film stúdióvezetője.
Korábban
A hétfőn történt halálesetet kedden jelentette be Facebook-oldalán a Kecskemétfilm Kft. Matolcsy György stúdióvezetéséhez olyan neves alkotások fűződnek, mint a János vitéz, Lúdas Matyi, Vuk vagy a Gusztáv-sorozat.
Matolcsy György Kecskeméten született 1930-ban. 1952-ben jogi diplomát szerzett, 1954-ben a Számviteli Főiskolán végzett, miközben a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr-hallgatója is volt.
Egyik alapítója a Magyar Szinkron- és Diafilmgyártó Vállalatnak (1951). Itt kerül kapcsolatba a HDF rajzfilmes csoportjával, velük létrehozta a Diafilmgyártóból átalakuló Pannónia Filmstúdiót (1957) – olvasható a Film.hu életrajzában.
1959-től 1995-ös nyugdíjazásáig a Pannónia Filmvállalaton belül működő animációs stúdió vezetője, több száz animációs film, sorozat producere.
Egyik alapítója a stúdió leányvállalataként működő Kecskeméti Műteremnek, amely a rendszerváltás után a Kecskemétfilmmé alakult.
A hatvanas évek végén ő indította el az animációs mozisorozatokat, az Iparművészeti Főiskola animációs kurzusát. Itt és a József Attila Tudományegyetemen tanított filmesztétikát. 1991-ben létrehozta a Pannon Animáció Alapítványt.
Számos jelentős könyvet publikált az animáció témakörében. A hetvenes-nyolcvanas években a Nemzetközi Animációs Filmszövetség főtitkára volt. 2007-ben kapta meg a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál életműdíját – írja a filmes portál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap