A krími háborúban harcolt magyar honvédek életét is bemutató kiállítás nyílt Törökországban
2021. május 28. 10:32 MTI
Magyar honvédek életét és a krími háborúban való szerepvállalását bemutató állandó kiállítás nyílt csütörtökön a törökországi Kars városában, .
Korábban
A Kaukázusi Frontok Múzeumában megvalósuló állandó tárlaton a magyar hősöket és történetüket ábrázoló arcképcsarnok mellett a török közönség első alkalommal láthatja Kmety György díszkardját és Guyon Richárd atillájának másolatát, valamint a karsi erőd korabeli modelljét. Először mutatnak be 1848-as honvéd csákót is – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.
Az 1848-49-es szabadságharc és a törökországi emigrációba kényszerült magyarok élettörténete mellett a látogatók megismerkedhetnek az 1853-1856-os krími háború főbb eseményeivel is, így a 1855. szeptember 29-i karsi fő ütközet 3D-s látványképével.
„A 19. század derekán, amikor a magyar forradalom és a szabadságharc katonai kudarccal végződött, az Oszmán Birodalom nyújtott elsőként menedéket a magyar emigránsoknak, így Guyon Richárdnak és Kmety Györgynek, vagyis Hursid és Iszmail pasának, akik a krími háború során Erzurumnál és Karsnál is együtt küzdöttek török bajtársaikkal” – idézi a közlemény Schőberl Márton helyettes államtitkárt, aki a tárlat megnyitóján mondott beszédet.
Hangsúlyozta: Magyarország Törökországot stratégiai partnerének tekinti, a két ország politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatai folyamatosan fejlődnek.
„A kulturális kapcsolatok erősödését jelzi az is, hogy Rodostó, Izmit, Kütahya és Osmaniye után immár az ötödik állandó magyar kiállítást nyitjuk meg Törökország területén. Az elmúlt hónapokban tárgyalásokat kezdünk egy 2024-ben esedékes török-magyar kulturális évadról, mely tovább erősíti majd a két ország egyébként is szoros kötelékeit” – tette hozzá a helyettes államtitkár.
A 2019-ben született diplomáciai megállapodás arról, hogy állandó kiállítás nyílik az északkelet-törökországi Kars városában, emléket állítva az Oszmán Birodalomban szolgált magyar katonáknak.
A törökül, angolul és magyarul megtekinthető tárlat a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvánnyal, a Magyar Nemzeti Múzeummal és a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal partnerségben, az isztambuli Magyar Kulturális Intézet és az ankarai Magyar Nagykövetség szervezésében valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap