Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
2021. május 10. 17:23 Múlt-kor
Egy ritka, 2000 éves bronzmécses, amelyet a múlt héten találtak Jeruzsálemben, úgy tűnik, egy összeilleszthető pár egyik fele. Párja igen messzire került: kilenc évvel ezelőtt fedeztek fel Magyarországon, Aquincumban.
Korábban
Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) a múlt héten közölte, hogy a bronzmécses – amely becsléseik szerint a Kr. u. 1. század végéről, illetve a 2. század elejéről származhat – az első ilyen lelet volt, amely Izrael területén került elő, és világszerte is csak néhány ilyen tárgyról tudnak.
A felfedezés bejelentését követően Dr. Lassányi Gábor régész vette fel a kapcsolatot a jeruzsálemi Dávid Városa régészeti lelőhely munkatársaival, hogy elmondja: lehetséges, hogy a mécses másik fele az a lelet, amely 2012-ben került elő Aquincumban.
A két mécses összeillesztve egy színházi maszkhoz hasonló arcot formáz, fogantyújuk pedig az akantusz (avagy medveköröm) nevű növény levelét.
Lassányi szerint egyéb külső kidolgozási jegyeik alapján is szinte biztos, hogy egyazon műhelyben és ugyanabban az időszakban készültek. A két mécses egy vájat és a bele illeszkedő sín segítségével illeszthető össze – előbbi az aquincumi, utóbbi a jeruzsálemi példányon található meg.
Habár nem teljesen biztos, hogy a két mécses tényleg ugyanahhoz a párhoz tartozik – méreteik egyelőre nem teljesen biztos, hogy egyeznek –, erre is hamarosan fény derülhet: az aquincumi darabról már 2013-ban készült egy háromdimenziós kép, és hamarosan rendelkezésre fog állni hasonló a jeruzsálemi leletről is, így virtuálisan összemérhetők lesznek.
További érdekes információkat rejthet a két tárgy anyagvizsgálata, amely az Izraelben talált példány esetében már elkészült, és a Magyarországon fellelt mécses esetében is szándékoznak véghezvinni a közeljövőben.
Érdekesség, hogy a 2000 évvel ezelőtt a jeruzsálemi Templom-hegyhez tartó zarándokok által leginkább frekventált útvonal mentén talált mécses kanóca is szokatlanul jó állapotban előkerült a helyszínen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap