A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
2021. április 28. 18:27 Múlt-kor
A csónakban ülő legénység a dagállyal és a heves széllel birkózott. Fáradtak voltak, de evezniük kellett, hiszen még az éj leple alatt teljesíteniük kellett a küldetésüket. A préda, nagyjából 400 hajó, kiszolgáltatva várakozott a kikötőben. 1778. április 28-án, nem sokkal éjfél után John Paul Jones kapitány két csónaknyi, 30 emberből álló különítménye végre partra szállt az angliai Whitehaven kikötőjében, hogy végrehajtsa a rebellis amerikaiak függetlenségi háborújának egyetlen támadását a brit anyaföld ellen.
Korábban
John Paul Jones Skóciában nőtt fel, tengeri karrierjét pedig brit kereskedelmi hajókon szolgálva kezdte. A kapitányi előléptetése esélyei egy engedetlen tengerésznek köszönhetően azonban tovaszálltak. Jones ugyanis megkorbácsoltatott egy renitens matrózt, aki nem sokkal a büntetés végrehajtását követően belehalt sérüléseibe.
Röviddel a tragikus incidens után Jones legénysége egy újabb tagját küldte a másvilágra, akivel egy bérvita miatt kardpárbajba keveredett. Mivel csak a bíróságon tudta volna tisztázni magát, inkább az észak-amerikai brit kolóniákra menekült, és 1775-ben belépett a függetlenségi háborúban a britek ellen harcoló kontinentális haditengerészetbe.
Kapitányi ambíciói végre valóra váltak; a John Paul Jones irányította USS Ranger 1778. április 10-én futott ki a franciaországi Brest kikötőjéből. Miután brit kereskedelmi hajókra vadászott, a USS Ranger az északnyugat-angliai kikötőváros, Whitehaven felé vette útját.
Jones az apály miatt a kikötőben horgonyzó brit hajókat akarta felgyújtani. Miután összeállította vállalkozó szellemű matrózokból álló csapásmérő egységét, csónakba szállt és a kikötő felé vette az irányt. A csapatnak feltűnés nélkül sikerült partot érnie, majd kiiktatnia a kikötő ágyúit.
A kommandó további ténykedése azonban már nehézségekbe ütközött. A lámpásokból, amelyeket magukkal hoztak, kifogyott az olaj, amely nélkül a hajók felgyújtása nagy nehézségekbe ütközött. Jones ezért megparancsolta pár emberének, hogy a rakpart menti házakba betérve szerezzen lámpaolajat. A csoport másik felével, olaj ide vagy oda, hozzálátott a kikötőben veszteglő Thompson nevű hajó felgyújtásához.
A szervezett akció gyakorlatilag idáig tartott, mert az „olajkereső egység” tagjai úgy gondolták, hogy küldetésüket egy kis italozással teszik színesebbé, és szünetet tartottak: megálltak a közeli ivóhelynél néhány „korty” erejéig. A Jones mellett serénykedő katonák egyike pedig hirtelen elárulta bajtársait, elosont és figyelmeztette a helyieket a készülődő gyújtogatásra.
A britek a kikötőbe siettek, ahol az amerikaiak már lángra lobbantották a Thompsont. Jones, miután észlelte, hogy a helyi fegyveres erők megjelentek a színen, visszavonulót fújt, így a kikötőt nem sikerült égő pokollá változtatnia. Az általa vezetett támadás hatása ezért jelképesnek mondható, a briteknek azonban be kellett látniuk, hogy az anyaországi kikötőik nincsenek biztonságban, így a háború folyamán kénytelenek voltak katonai védelmüket megerősíteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap