35 éve kísért a történelem legnagyobb atomkatasztrófájának szelleme
2021. április 26. 18:05 MTI
Pripjaty város több száz egykori lakója a „szellemváros” központjában emlékezett meg a csernobili nukleáris baleset évfordulójáról.
Korábban
A katasztrófa sújtotta település volt lakói az akkori robbanás bekövetkeztekor, pontban éjjel 01 óra 30 perckor 35 gyertyát gyújtottak meg a baleset áldozatainak emlékére.
A világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-katasztrófája 1986. április 26-án következett be az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság területén, a Kijevtől kevesebb mint 100 kilométerre északra fekvő csernobili erőmű negyedik blokkjában. Robbanás következtében részben megsemmisült a reaktor aktív övezete, a levegőbe nagy mennyiségű radioaktív anyag került, és sugárfelhő borította be Európa nagy részét. A katasztrófa miatt az erőmű 30 kilométeres körzetében a teljes lakosságot evakuálták, köztük Pripjaty lakóit is. Az atomerőmű körül ezt a 30 kilométeres, Fehéroroszországba is átnyúló, nyugati irányba viszont 60 kilométerre is kiterjedő területet tiltott övezetté minősítették.
Irina Mikicsak, az egészségügyi miniszter-helyettes hétfői tájékoztatóján közölte, hogy jelenleg Ukrajnában 2,5 millió csernobili áldozatot tartanak számon. Kiemelte, hogy január 1-jei adatok alapján 1,6 millióan vannak folyamatos orvosi megfigyelés alatt, köztük 317 769 gyermek.
Az ukrán vezetés az elmúlt években eközben főként arra koncentrált, miként tudja a csernobili övezetet turisztikai célokra felhasználni, hogy a területe ezáltal növelje az állami költségvetés bevételeit.
A csernobili övezet a tragédia és az emlékezés helyszíne, egyben olyan hely is, ahol látni lehet, hogyan képes az ember leküzdeni egy globális katasztrófát.
„Új értelmezést szeretnénk adni: hogy a területre ne csak tiltott zónaként gondoljanak, hanem a fejlődés és az újjáéledés övezeteként” – fejtette ki Bohdan Boruhovszkij, a természetvédelmi tárca helyettes vezetője egy hétfőn megjelent lapinterjúban.
Szavai szerint a csernobili zóna kivételes turisztikai helyszín, ahol a látogatók elgondolkodhatnak azon, milyen következményekkel jár az emberi tévedés, de egyúttal tanúi lehetnek annak „az emberi hősiességnek” is, amivel ezt a hibát kijavították. Boruhovszkij elmondta, hogy mind a négy csernobili reaktort csak 2064-ig bontják le. Ukrajna úgy döntött, hogy a tiltott zónát a többi atomerőmű kiégett fűtőelemeinek tárolására használja. Várhatóan idén nyitnak meg egy tárolót. Egészen a közelmúltig a kiégett fűtőelemeket Oroszországba szállították, így viszont a tisztségviselő szavai szerint Ukrajna évi 200 millió dollárt tud megtakarítani.
Jelenleg a tiltott övezetben, amely lakhatásra még mindig alkalmatlan, mintegy százan élnek, javarészt idős emberek, akik a veszély ellenére mégis visszaköltöztek otthonaikba. Az állatok azonban a vártnál sokkal jobban viselték a sugárterhelést. Medvék, bölények, farkasok, hiúzok, vadlovak és több tucat madárfaj él az ember által elhagyott területen. Ukrán tudósok japán és német kollégákkal közösen kutatják ezt a jelenséget. A napokban Olekszandr Tkacsenko kulturális miniszter közölte, lépéseket tettek annak érdekében, hogy a UNESCO felvegye a csernobili övezetet a világörökségi listájára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.