Csatabárddal ölhették meg az előkelő egyiptomi háziasszonyt, Takabutit
2021. április 8. 15:47 Múlt-kor
A tavaly híressé vált ókori egyiptomi nő, Takabuti mintegy 2600 éve vesztette életét, miután hátba döfték – most kiderült, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben a gyilkos fegyver nem kés, hanem bárd lehetett.
Korábban
Rejtélyes gyilkos
Az egykori Thébában élt, feltehetően igen magas társadalmi státuszú nő halálának körülményeit Rosalie David, a Manchesteri Egyetem egyiptológus professzora, valamint a Queen's University Belfast egyetem bioarcheológus professzora, Eileen Murphy vizsgálták meg behatóbban. Takabuti koporsófeliratainak tanúsága szerint házas volt, és népes háztartást vezetett.
Az 1834-ben az akkor Nagy-Britanniához tartozó Írországba került, 1835-ben „kicsomagolt”, ma az észak-írországi Belfastban őrzött múmia múltja régóta foglalkoztatja a történészeket és a laikus érdeklődőket egyaránt. A tavaly korszerű módszerekkel megvizsgált múmiát most újabb elemzéseknek vetették alá, többek közt haját és a mumifikáláshoz használt anyagokat is elemezték.
A tudósok az új eredmények alapján azt gondolják, a korban elterjedt katonai használatban lévő csatabárddal okozhatták a Takabuti hátán található mély sebet. A 20 és 30 év közötti nő menekülhetett támadója elől, aki a korszakot figyelembe véve lehetett egyiptomi, vagy akár egy asszír katona is.
David és Murphy eddigi eredményeiket néhány napja egy új könyvben is publikálták, melynek címe Takabuti élete és kora az ókori Egyiptomban: a belfasti múmia vizsgálata.
A múmián tavaly végzett CT-vizsgálat mutatta ki először a hát felső szakaszán, a bal váll közelében ejtett sebet, amely minden bizonnyal Takabuti halálát is okozta. A szóban forgó bárdokat az egyiptomi és az asszír seregek is széles körben alkalmazták a korban, így nem dönthető el egyértelműen a nő gyilkosának kiléte.
„Lehetséges, hogy saját népének vált áldozatává” – írták a professzornők, hozzátéve, hogy a halál nagy valószínűséggel azonnali volt. Az elkövető a seb elhelyezkedése és mélysége alapján erőteljesen, mindkét kezét használva szúrhatott vele Takabuti bordái közé.
A legalább 7 centiméter hosszú, kiálló, ám félkörös élben végződő pengével szerelt ókori bárdok átlagos dimenziói megegyeznek a múmián található sérüléssel.
„Mivel sikerült azonosítanunk a seb alakját és a gyilkos fegyver behatolásának szögét, úgy gondoljuk, egy bárd lehetett az” – mondta el David. „Nehéz azonban teljesen biztosat mondani, mivel a seb morfológiája jelentősen torzult” – tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap