Új, tágasabb és jobb klímájú helyre került a genti székesegyház szárnyasoltára
2021. március 26. 10:22 MTI
A genti Szent Bávó-székesegyház 30 millió eurós felújítása után a képzőművészet kedvelők új, tágasabb helyen tekinthetik meg a katedrális híres korai reneszánsz szárnyasoltárát.
Korábban
A Van Eyck fivérek festette remekművet, amely maga is restauráláson esett át, áthelyezték a székesegyház Oltáriszentség kápolnájába.
Az új elrendezést csütörtökön avatta fel a flamand miniszterelnök és Gent püspöke - adta hírül a BBC News honlapja.
A bárány imádása című, 4 és fél méter széles, 3 és fél méter magas 12 táblaképből álló poliptichon új üvegvitrint kapott megfelelő klimatikus viszonyokkal.
Egy új látogatói központot is kialakítottak, amelynek megnyitóját a 2020-as Jan van Eyck-év ünnepi eseményeihez időzítették, ám a koronavírus járvány miatt elhalasztották.
A szárnyasoltárt 2012 és 2019 között restaurálták, hogy elkészüljön a Jan van Eyck-emlékévre.
Az első négy évben a sokszányú oltár külső táblaképeit restaurálták, amelyeken az Angyali üdvözlet jelenete, próféták és a megrendelők, Vyd Jodocus előkelő genti polgár és neje, Burlut Lisbet portréi láthatók, majd a belső és a középső képeket.
A 12 táblaképből nyolcnak mind a két oldala festett, ami lehetővé teszi, hogy az oltárt összecsukják, illetve szétnyissák.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap