Ókori bronzszobrocskát mosott ki a földből az eső Görögországban
2021. március 22. 10:57 MTI
Egy bikát ábrázoló, több mint 2500 éves kicsiny bronzszobrot mosott ki a földből a nagy eső a dél-görögországi Olümpia romvárosban nemrég.
Korábban
Áldozati rituálékhoz használták
A helyszínen munkálkodó szemfüles régész vette észre az aprócska bika egyik földből kikandikáló szarvát az eső után a Zeusznak emelt olümpiai templom közelében – közölte pénteken a görög kulturális minisztérium.
A kiváló állapotban fennmaradt szobrocskát egy laboratóriumba szállították, ahol megállapították róla, hogy az antik görög művészet geometrikus korszakából (Kr. e. 1050-700) származik - áll a közleményben.
Kutatók szerint a figura egyike lehet annak a több ezer fogadalmi szobornak, amelyet Zeusz főistennek ajánlottak fel Olümpiában, az ókori Görögország egyik legjelentősebb szentélyében a Kr. e. 1050-től Kr .e. 700-ig terjedő korszakban, vagyis 2700-3000 évvel ezelőtt.
Az áldozati rituáléban való részvételére utalnak azok az égésnyomok, amelyeket a szobrocskáról levakart üledékben találtak.
A bikák és a lovak jelentős szerepet játszottak a régi görögök életében, így gyakran előfordultak az isteneknek felajánlott áldozati adományok között is.
Sok áldozati adományt egy vastag hamurétegben találtak Olümpiában, ezek jelenleg a helyi régészeti múzeumban láthatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap