Irak kincsei biztonságban
2004. június 18. 02:32
Az Irakot felügyelő amerikai hatóság folyamatosan dolgozik az ország kulturális örökségéhez tartozó műkincsek biztonságba helyezésén és a régészeti emlékek megóvásán.
A múzeumban dolgozó amerikai szakértők eddig 170 000-re becsülték az eltűnt tárgyak számát - múlt héttől ez a szám 3000-re csökkent. A szenzációs eredmény annak köszönhető, hogy felfedeztek egy titkos pinceraktárat. A felfedezés egyszersmind az amerikai műemlékvédelmi nyomozók munkájának végét is jelenti Irakban, közölte a helyi amerikai hatóság.
A Bagdadot idén áprilisban megostromló amerikai csapatokat sokan bírálták amiatt, hogy képtelenek voltak a műkincseket megvédeni a helyi fosztogatóktól. A Pentagon azzal védte meg katonáit, hogy abban a pillanatban háborús helyzet volt.
A múzeum gyűjteményének eltűnéséről szóló beszámolók annak idején hatalmas felháborodást váltottak ki tudományos körökben. Az amerikai hatóságok állítása szerint azonban jóval kevesebb tárgynak kelt valójában lába, mint azt eddig gondoltuk.
"Múlt héten 179 ládát találtunk egy föld alatti raktárban - ezekben volt biztonságba helyezve a múzeum gyűjteményének nagy része" - szól az amerikaiak közleménye. "Ugyanezekben a ládában volt a gyűjtemény 8000 legértékesebb darabja is, így az amerikai műemlékvédelmi nyomozócsapat munkája véget ér."
Más tárgyakat a múzeum munkatársai szolgáltatak vissza önként, akik jó szándékból, az esetleges háborús károk elől menekítve rejtették el a kincseket. Az amerikai beavatkozást ellenző múzeumi alkalmazottak azonban sokáig nem akarták felfedni a rejtekhely hollétét - mára ez is megváltozott.
Az amerikai és iraki műemlékvédelmisek erőfeszítéseinek dacára azonban az állandó kiállítás 47 értékes darabja még mindig hiányzik. A biztonságban lévő műkincseket az irakiak a British Museum szakembereinek tanácsai alapján fogják restaurálni és konzerválni.
Az amerikai hatóságok közben vizsgálatot indítottak annak kiderítésére is, megkárosították-e valamilyen módon az amerikai hadmozdulatok az ősi Babilon maradványait. Paul Bremer kormányzó és Ricardo Sanchez, a hadsereg főparancsnoka bejelenteték: szakértőkből álló csapatot küldenek a helyszínre, amely felméri a régészeti helyszín állapotát. Erre az időre az amerikai hatóság valamennyi civil munkálatot leállíttatott a Bagdadtól 80 kilométere fekvő helyszínen.
A babiloni függőkerteket az ókori világ hét csodája közt tartják számon. A kertekbe a környékbeli hegyi forrásokból vezettek vizet mesterséges kőcsatornákon keresztül.
Az amerikai hatóságok attól tartanak, hogy a környék biztonságára ügyelő Alpha-erőd hadmozdulatai kárt tehetnek az ősi romokban, ezért kivonták a csapatokat a térségből. A vizsgálatot azután indították, hogy egy régészcsapat jelezte: az i. e. 6. században, II. Nabukodonozor alatt épült egyedülálló épületegyüttest veszély fenyegeti.
Az amerikai hatóságok bejelentették: ezután csak akkor kezdenek bármiféle tevékenységbe ezen a környéken, ha előbb konzultáltak az iraki állami régészeti felügyelettel.
Nyugati, iraki és más arab országokbeli régész-szakértők jövő héten tanácskozást tartanak Jordániában arról, hogyan óvják meg az ősi kultúrák maradványait Irakban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap