Kis csoportokban újra megtekinthető Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című freskója
2021. február 10. 18:23 MTI
Hosszú sorban állás nélkül, akár aznap megváltott jeggyel is meg lehet nézni keddtől Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című képét Milánóban.
Korábban
80 százalékkal visszaesett a látogatók száma
A Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumát díszítő freskót tavaly február végétől június elejéig, majd novembertől ismét elzárták a látogatók elől.
A kimaradt hónapok miatt a tavalyi látogatószám 80 százalékkal esett vissza 2019-hez képest, amikor rekordszámú látogató, több mint 445 ezer ember kereste fel a világhírű falfestményt.
A 2021-es év kilátásai egyelőre bizonytalanok, a múzeum illetékesei 60 százalékos visszaesésre számítanak a látogatószámban.
Keddtől kezdődően azonban ismét látható Leonardo műve, az első héten nyolc, jövő héttől pedig 12 embert engednek be negyedóránként a freskóhoz.
Emma Daffra, Lombardia állami múzeumainak igazgatója szerint míg korábban, részben a külföldi turisták nagy érdeklődése miatt is hetekkel vagy akár hónapokkal előbb le kellett foglalni a jegyet a festmény megtekintéséhez, addig mostantól hetente nyitják meg a foglalást és akár aznapra is lehet jegyet váltani a múzeumban.
Egyelőre Lombardia lakói élvezhetik elsősorban a múzeum újranyitását. A járványügyi korlátozások ugyanis jelenleg tiltják a régiók közötti utazást Olaszországban, kivéve munka, egészségi vagy más fontos ügyben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.