Felnyitották Mátyás király fia és unokája sírját Horvátországban
2021. január 27. 16:39 MTI
Corvin János és fia horvátországi sírjának feltárásával kezdődött a Hunyadi-család származásának kutatása - mondta el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészetkutató Központjának vezetője.
Korábban
Mátyás király fiát és unokáját, Corvin Jánost és Kristófot a horvátországi lepoglavai pálos kolostorban temették el. Sírjukat a 19. században már kutatták, mégis reménykedni lehetett abban, hogy jó állapotban maradtak meg a csontok - emelte ki Makoldi Miklós.
Hozzátette: szerencsére így is történt, a sír fedlapjának eltávolítása után sikerült azonosítani egy 30 év körüli férfi és egy hatéves kisfiú maradványait.
A felnőtt csípőjén elváltozásokat találtak, ami egyértelműen sántaságra utal, és ezt Corvin János esetében említik is a szöveges források. Ebből is arra következtetnek, hogy valóban Mátyás király fiának és unokájának földi maradványait tárták fel.
A csontokból archeogenetikai mintát vettek, ami segíthet Mátyás király maradványainak azonosításában is. Az uralkodót számos más magyar királyhoz hasonlóan a székesfehérvári bazilikában temették el, ám a csontok a török idők dúlásának következtében összekeveredtek.
A bazilika területén megtalált csontok, köztük királyok, püspökök és főurak maradványai jelenleg teljesen összekeverve az Osszáriumban nyugszanak.
Ha sikerül azonosítani Mátyás csontjait, akkor lehetőség nyílik méltó körülmények között újratemetni a királyt - hangsúlyozta Makoldi Miklós. Kitért arra is: a csontokból vett minták elemzése pár hónapot vesz igénybe.
Ezt követheti majd az Osszárium felnyitása, és az ott egybegyűjtött nagyjából 600 csont elemzése, azonosítása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.