Eladó a ház, ahol Rimbaud és Verlaine viharos kapcsolata véget ért
2020. november 17. 11:51 MTI
Eladó az a londoni ház, amely Arthur Rimbaud és Paul Verlaine francia költők szenvedélyes kapcsolatának egyik színhelye volt a 19. században.
Korábban
A két francia költő csupán néhány hónapot élt együtt az észak-londoni Camdenben lévő házban, amely az egyetlen ma ismert címük a brit fővárosban.
Ebben az épületben lett vége a kapcsolatuknak, miután – a legdekadensebb dekadensnek is nevezett – Verlaine arcul csapta Rimbaud-t egy hallal. Szenvedélyes viszonyuk történetéből Leonardo DiCaprio főszereplésével készült film Teljes napfogyatkozás címmel.
A ház 1,75 millió fontért (1 millió 950 ezer euróért) került a piacra, annak ellenére, hogy a jelenlegi tulajdonos, Michael Corby korábban támogatta az ötletet, hogy egy ingyenesen látogatható és kulturális eseményeknek otthont adó művészeti központtá, a "Költészet házává" alakítsák az ingatlant.
A házat októberben hirdettek meg, a hirdetés szövege azonban nem tesz említést a két francia költőhöz való kötődésről.
Graham Henderson, a Rimbaud és Verlaine Alapítvány vezetője szerint Corby nem egyeztetett velük a ház eladásával kapcsolatos terveiről.
A brit szervezet rendszeresen szervez művészeti eseményeket a házban és honlapja szerint arra számít, hogy az ingatlant idővel adományként megkapja.
A Royal College Streeten álló épületet korábban le akarták bontani, hogy több kisebb házat emeljenek a helyén. Számos híresség, köztük Patti Smith amerikai énekesnő és Julian Barnes angol író is kampányolt a megmentéséért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap