Török kori tímárműhelyet tárták fel Szeged belvárosában
2020. október 2. 14:53 MTI
Egy török kori tímárműhely maradványaira bukkantak a Móra Ferenc Múzeum munkatársai a szegedi belvárosban - közölte Molnár Csilla régész csütörtökön a helyszínen.
Korábban
A szakember elmondta, hogy a szegedi vár területén 1999 óta folynak feltárások, de a környező park megújítása miatt végzett ásatás az első, amikor olyan építmény került elő, amelyről korábbról nem rendelkeztek adatokkal.
A nyáron indult feltárás során először egy késő török kori tímárműhely épületét és a bőr kikészítéséhez használt cserzőmedencét találták meg a jelenlegi utcaszint alatt mintegy három méterrel. Később 5-5,5 méteres mélységben a török kor első felében használt cserzőgödrökre bukkantak - közölte a régész.
A bőr kikészítése erős szagokkal járt, így különleges, de nem példa nélküli, hogy a műhely az egykori vár középső részén működött - tudatta Molnár Csilla.
Az ásatás során jelentős török kori leletanyag is a felszínre bukkant: vas- és üvegeszközök, agyagedények, köztük mázas reneszánsz díszkerámiák töredékei, és különlegességnek számító importáruk, fajansztárgyak és kínai porcelánok darabjai. Ez utóbbiak feltehetően nem kereskedelem útján kerültek Szegedre, hanem a városba érkező törökök használati tárgyaiként - mondta a régész.
A középkori szegedi várat valószínűleg 1261 és 1280 között építették, de nem lehetetlen, hogy már voltak római kori előzményei. Az erődítmény a századok folyamán nem épült ki végvárrá, mert az akkori ország közepén helyezkedett el. 1543-ban a törökök elfoglalták Szegedet, ekkortól a vár képe jelentősen módosult.
Az erődítményben az 1668-as török alóli felszabadulást követően három tűzvész is pusztított, a 18. század végén összeomlott a vár Tisza felőli fala.
A vármaradvány rekonstrukcióját 1999-ben végezték, amikor kiállítóhelyet, régészeti raktárt és tanácstermet építettek ki.
A munkálatok közben középkori falak kerültek elő közvetlenül a bejárat előtt, így elkezdték a régészeti leletmentést, és a várudvar közepén középkori templomra is bukkantak, majd 2007-ben sikerült beazonosítani a vár északi saroktornyát, 2010-ben pedig a déli falát. A közelmúltban befejeződött a vármúzeum újabb felújítása, mely részeként új helytörténeti kiállítás nyílt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.