Meghalt a Scooby-Doo rajzfilmsorozat alkotója, Joe Ruby
2020. augusztus 31. 09:57 MTI
Meghalt 87 évesen Joe Ruby amerikai forgatókönyvíró, vágó, producer, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat alkotóinak egyike. Ruby, aki kreatív partnerével, Ken Spearsszel együtt találta ki a világsikerű sorozat karaktereit, szerdán hunyt el Kaliforniában.
Korábban
Unokája, Benjamin Ruby mondta róla: „soha, még idős korában sem hagyta abba az írást és az alkotást”.
A Warner Bros. animációs igazgatója, Sam Register szerint „nagyon sok gyerek szombat délelőttjeit tette különlegessé, én is köztük voltam”.
„Ő volt az iparág egyik legtermékenyebb alkotója, emlékezetes rajzfilm-karakterek sorát köszönhetjük neki. A Scooby-Doo több mint ötven éve közkedvelt műsora a tévéknek, nemzedékeket szórakoztatott és inspirált” – tette hozzá.
Rajongók sokasága köszönte meg Rubynak a Twitteren a „csodálatos gyerekkort”.
Ruby a katonaság után kezdte karrierjét Walt Disney-nél, ezután a Hanna-Barberához került, ott ismerkedett meg Spearsszel.
A Scooby-Doo, merre vagy? 1969-ben indult a Hanna-Barbera produkciójaként a CBS tévécsatornán, ahol 1976-ig futott, számos film és sok újabb sorozat készült a nyomán.
„Attól féltünk, nem tart tovább egy évadnál” – emlékezett vissza Spears később.
Ruby, Spears és Takamoto Ivao rajzolótársuk többféle variációt is kipróbált – volt olyan is, ahol a szereplők rockegyüttesben játszottak –, mielőtt a négy tini, Fred, Diána, Vilma, Bozont és kutyájuk, Scooby-Doo megjelent volna a képernyőn.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.