Két, mára lakatlan sziget jelentette Velence védvonalát a pestissel szemben
2020. május 26. 18:59 Múlt-kor
Egy kicsivel a több tucatnyi szigetből álló Velence partjain túl fekszik két lakatlan sziget, melyek igen gazdag történettel bírnak. A napjainkban fűvel és fákkal borított szigeteken néhány régi kőépület még kilátszik a növényzetből, egykor azonban e szigetpár volt a városállam kapuja – és a halálos pestissel szembeni kettős védelme.
Korábban
Régi és új
A Lazzaretto Vecchio és Lazzaretto Nuovo néven ismert földdarabok a 14. századi hatalmas európai pestisjárvány, a fekete halál korába nyújtanak páratlan betekintést. Az emberek tízmillióit, Európa lakosságának akár több mint felét kiirtó kórnak Velence kereskedelmi központként különösen ki volt szolgáltatva, és ennek megfelelően kellett intézkednie a védelemről.
A járvány több hulláma során a velenceiek felismerték, hogy az egyetlen kézenfekvő megoldás a fertőzöttek, illetve fertőzésgyanúsak elválasztása a többi lakostól, és a városba érkezők hasonló szűrése.
A Lazzaretto Vecchio a 15. század elejétől szolgált a pestissel fertőzött velenceiek gyűjtőhelyéül, a Lazzaretto Nuovo pedig néhány évtizeddel később a fertőzött területekről érkező hajók horgonyzóhelyéül lett kijelölve. Az ilyen hajók legénységükkel együtt 40 („quaranta”) napot töltöttek itt, innen a mai „karantén” szavunk.
A két sziget tehát együttesen jelentette a város válaszát a fenyegetésre. Velence vált a Földközi-tengeri térség első államává, amely nagyszabású izolációs intézkedésekkel és információgyűjtéssel küzdött a fertőző betegségek ellen.
A városállam erőfeszítései annál inkább elismerésre méltók, ha az ember tekintetbe veszi, hogy ekkoriban nem állt rendelkezésre tudományos magyarázat a fertőzés terjedésére – a mikróbaelméletre még mintegy 400 évet kellett várni.
Napjaink járványintézkedéseit elnézve különösen érdekes visszatekinteni Velence kiválóan vezetett és megőrzött feljegyzéseire, amelyek a két Lazzaretto-sziget működéséről szólnak.
A dokumentumok szerint a Lazzaretto Vecchiót 1423-ban, a Lazzaretto Nuovót 1468-ban jelölték ki a fenti célokra. A szigetek neve is innen ered: a lazarettók eredetileg a leprások elkülönítő házai, illetve telepei voltak, míg a „vecchio” régit, a „nuovo” újat jelent.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap