Kétezer éves építményre bukkantak a jeruzsálemi Siratófalnál
2020. május 20. 10:02 MTI
Kétezer éves föld alatti építményt találtak Jeruzsálemben a Siratófal közelében - jelentette kedden a helyi média. A három helyiségből és a közöttük elterülő udvarból álló építményt az alapkőzetbe vésték a második szentély lerombolása, Kr. u. 70. előtt.
Korábban
Nem világos a szobák rendeltetése: alagsori kamra, lakóhely vagy akár rejtekhely is lehetett - közölte az ásatás egyik vezetője, Barak Monnickendam-Givon a The Times of Israel című izraeli angol nyelvű lappal.
A központi elhelyezkedés és a Szentély alig harminc méteres közelsége miatt a régész azt sem zárta ki, hogy egy nagyobb középület alagsori része lehetett a most megtalált kőemlék.
A kétezer éves maradványokat a Siratófal melletti mellékhelyiségek területe alatt találták, ahol korábban szegények ingyenkonyhája működött. A helyiségeket évszázadok óta elrejtette egy nagy, 1400 éves bizánci, majd egy helyére lépő korai iszlám, Omajjád korból származó épület, annak is a fehér mozaikpadlója.
Az alapkőzetből kézi szerszámokkal, vaskalapáccsal vájták ki a három, meglehetősen tágas helyiséget, egy körülbelül 2,5 méterszer 4 méteres, egy 2,5 méterszer 2,5 méteres és egy harmadik, még nagyrészt feltárásra váró szobát. A helyiségek között szinteltolások és lépcsők vannak.
Már számos, ebből a korból származó, kőbe vájt építményt fedeztek fel, de azok rituális fürdőnek, vagyis mikvének vagy sziklasírnak készültek, és nem lakóhelyiségnek, mint a most felfedezett hely.
A szobákban a polcokat és a tárolófülkéket is az alapkőzetbe csiszolták, csakúgy mint az ajtókat tartó tokokat és a lámpásoknak szolgáló mélyedéseket.
A helyiségek feltárásakor agyagból készült lábosokat, lámpásokat, főzőedényeket, csak a zsidó lakosság által használt kőkorsót és egy rituális fürdő kőmedencéjének töredékét is megtalálták.
Noha az építmény kialakítása első látásra nagyon hasonlít más korábban fellelt sziklasírokhoz, a régészek szinte kizártnak tartják, hogy halottakat rejtettek volna el benne, mert ez a rész a város belsejében volt ebben a korszakban, és a zsidó vallás tiltja a temetkezést a lakott területeken.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap