Mégis a Homo sapiens készítette az első modern eszközöket Európában
2020. május 12. 14:08 MTI
A Homo sapiens készítette az első modern eszközöket Európában. A kontinensen felfedezett pengeszerű tárgyakról és állati fogakból készült medálokról korábban úgy vélték, a neandervölgyi embertől származnak, egy új elemzés szerint azonban az Afrikából érkező Homo sapiens, vagyis a modern ember alkotásai.
Korábban
Egy nemzetközi kutatócsoport a Nature című tudományos lapban számolt be eredményeiről, melyek új információkkal szolgálnak a Homo sapiens Európába érkezéséről és a kontinensen eredetileg élő, csökkenő számú neandervölgyi populációval való interakcióról. A kutatás középpontjában a mai Bulgária területén lévő Bacso Kiro-barlangban talált csontok és más leletek álltak.
„Felfedezéseink kapcsolatot találtak az akkori fejlett eszközök, mint a pengék és a fogakból és csontokból készült nyakékek terjedése és a Homo sapiens több mint 45 ezer évvel ezelőtti térhódítása között” – mondta Shara Bailey, a tanulmány egy társszerzője, a New York-i Egyetem antropológiai intézetének professzora.
A kutatások azt igazolták, hogy a Homo sapiens készíthette az eszközöket és hogy a modern ember és a neandervölgyi ember közötti egymásra hatás miatt hasonlítanak ezek és a neandervölgyiek által készített hasonló tárgyak – idézi Bailey-t a lipcsei Max Planck Társaság közleménye. A leletek új információkkal szolgálnak a két fajról és kapcsolatuk természetéről.
„Ha neandervölgyiek készítették volna ezeket a "modern" eszközöket és ékszereket, az azt sugallta volna, hogy sokkal fejlettebb kognitív képességekkel rendelkeztek, mint azt eddig véltük. Mindazonáltal vannak hasonlóságok a Homo sapiens által a Bacso Kiro-barlangban használt és a neandervölgyiek által máshol alkalmazott kézműves technikák között, ami világosság teszi, hogy kulturális csere zajlott a két csoport között” – magyarázta a tudós.
Az elemzést a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói vezették. Az európai és amerikai tudósok részvételével zajló vizsgálat a középső paleolitikum (őskőkorszak) és a felső paleolitikum közötti átmenet időszakára, az 50-30 ezer évvel ezelőtti időszakra fókuszált.
Ebben a korban az Afrikából érkező Homo sapiens populáció a neandervölgyiek helyébe lépett. Az antropológusok szerint ugyanakkor ez a folyamat régiónként változó lehetett, az átalakulás részleteit nagyrészt homály fedi. Ezekről kívántak többet megtudni a szakértők a most bemutatott kutatással.
A Bacso Kiro-barlang felső őskőkorszakból származó rétegében végzett ásatások során fedeztek fel Homo sapiens-csontokat és -fogakat számos kőszerszámmal, állati csontokkal, csonteszközökkel és függőkkel együtt.
Különböző elemzési módszerek alkalmazásával azonosították az emberi csontokat és megállapították, hogy legalább 45 ezer évesek – ez az a korszak, amikor a Homo sapiens több hullámban Európába érkezett.
A fogak és a DNS újabb elemzése révén pedig megállapították, hogy a Homo sapienshez tartoztak, nem pedig neandervölgyi emberhez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.