Nem az őse, hanem a közeli rokona volt a mai embernek a Homo antecessor
2020. április 13. 12:05 Múlt-kor
Egy nemrégiben elvégzett fehérjeanalízis eredményei alapján valószínűsíthető, hogy a kannibalizmusra is hajlamos Homo antecessort rokoni szálak fűzték a neandervölgyi emberhez és a Homo sapienshez is.
Korábban
A Spanyolország északi részén található Atapuerca-hegységben kutató archeológusok 1994-ben megkövült ősember maradványokra bukkantak. A leletek tüzetes vizsgálata során kiderült, hogy a csontokat felvágták, feltörték, feltehetően azért, hogy a bennük lévő csontvelőhöz hozzáférjenek. A csontok „gazdái” feltehetőleg kannibalizmus áldozataivá váltak.
A 800 ezer éves maradványok legnagyobb része, amely legalább hat alany csontvázának részeiből tevődött össze, egy a kutatók számára addig ismeretlen hominida alfajról árulkodott. A csontok formái alapján a szakértők némi hasonlóságot fedeztek fel a rejtélyes hominida és a Homo sapiens, illetve annak közeli rokonai, a neandervölgyi és a gyenyiszovai embere között.
Az ismeretlen hominidát a kutatók a latin „predecessor” (előd) szóból képezve Homo antecessornak, azaz ősnek nevezték el. Mivel a 800 ezer éves ősembermaradványok a legrégebbiek, amelyet Európában találtak, a szakemberek úgy gondolkodtak, hogy a Homo antecessor esetleg közös őse lehetett a neandervölgyi, a gyenyiszovai és a modern embernek is.
A Homo antecessor DNS-ének legutóbbi vizsgálata során azonban úgy tűnik, hogy a feltételezés nem állja meg a helyét.
Az erről szóló tanulmányt április 1-jén tették közre a Nature tudományos folyóiratban. A kutatók a 800 ezer éves Homo antecessor fogzománcában lévő fehérjék szekvenálása révén (amely a valaha vizsgált legrégebbi emberi genetikai anyag), a fehérjéket felhasználva fejtették meg a felépítésüket meghatározó genetikai kód egy részét.
A megkapott kódot összevetették más emberelődök fogzománcának tanulmányozása során nyert genetikai információkkal, amelyek eltérést mutattak.
A kutatás során megállapítást nyert, hogy az emberi evolúciómodell tekintetében, a Homo sapienstől, a neandervölgyi és a gyenyiszovai embertől eltérően a Homo antecessor a törzsfa egy másik ágán helyezkedik el. A kutatást végző csapat szerint a Homo antecessort nem a fenn említett fajok legutolsó közös őseként, hanem annak egy „testvérfajaként” kell meghatározni.
„Boldog vagyok, hogy a fehérjevizsgálatoknak köszönhetően kiderült, hogy a Homo antecessor valószínűleg közeli rokoni kapcsolatban volt a Homo sapiens, a neandervölgyiek, és a gyeniszovai ember közös ősével” – nyilatkozta José María Bermúdez de Castro, a tanulmány társszerzője, az Atapuerca ásatások helyettes vezetője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.