A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
2020. január 27. 14:03 MTI
778 éve, 1242. január 27-én született Árpád-házi Szent Margit magyar királylány, domonkos-rendi apáca, IV. Béla király leánya. Margitot az apja Istennek ajánlotta a tatárjártás idején, és bár a király kezdetben betartotta ígéretét, később igyekezett megfeledkezni róla, azonban a mélyen vallásos, jámbor, alázatos és szerény lány határozottan közölte: egyszer s mindenkorra Krisztus jegyese marad.
Korábban
Margit a tatárjárás idején született. Apja, a második honalapítónak tartott IV. Béla király és anyja, Laszkarisz Mária bizánci hercegnő ekkor már a dalmáciai Klissza várába menekült a mongolok elől. Szülei végső kétségbeesésükben Isten segítségét kérték, cserébe felajánlották születendő gyermeküket. És megtörtént a hihetetlen: az országot feldúló Batu kán váratlanul hazafelé vette útját, hátrahagyva a Duna-Tisza táján meghódított hatalmas területeket.
A királyi pár megtartotta ígéretét: Margitot hároméves korában átadták a veszprémi Domonkos-rendi nővéreknek. Béla új kolostort építtetett lánya számára a Buda közelében fekvő Nyulak szigetén (a mai Margitszigeten), itt tette le Margit 12 éves korában a fogadalmat. A mélyen vallásos, jámbor, alázatos és szerény lány teljes lényét az Úrnak szentelte: szülei - politikai okokból - több alkalommal is férjhez akarták adni, ám ő nem volt hajlandó elhagyni a zárdát.
Apja ki tudta volni eszközölni, hogy lányát Róma felmentse a fogadalma alól, Margit azonban az első férjjelöltet, a lengyel uralkodót látni sem óhajtotta, Ottokár cseh királlyal azonban hajlandó volt találkozni. A látogatás rosszul végződött, mert Margit szépsége az apácaöltözék ellenére is elbűvölte Ottokárt, aki hangot is adott elragadtatásának. Margit erre felháborodott, indulatosan kijelentette, hogy inkább levágatja az orrát, mintsem még egyszer kitegye magát ilyesminek, apjával pedig határozottan közölte: egyszer s mindenkorra Krisztus jegyese marad.
Margit betartotta a rend szigorú szabályait, leszoktatta nővértársait arról, hogy királylányként kezeljék. Keményen sanyargatta magát, a legalantasabb munkákat is örömmel végezte, önfeláldozóan ápolta a betegeket. Vezekelt az apja és testvére, a későbbi V. István közti viszály megszűnéséért is, nem hiába: ők ketten éppen a Nyulak szigetén kötöttek békét. Életének alapszabályai a következők voltak: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni. A legenda szerint birtokában volt a jövendőmondás tudományának is, amivel olykor apjának is segítségére volt diplomáciai gondjainak közepette. Saját halálának óráját is megjósolta: 1271. január 18-án halt meg a margitszigeti kolostorban.
Boldoggá avatására már 1276-ban sor került, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. Tiszteletét 1789-ben engedélyezték hivatalosan, s 1943-ban avatta szentté XII. Pius pápa, ünnepe január 18-án van. Életének történetét először az 1300-as években vetették latinul papírra, a Margit-legenda magyar nyelvű fordítása Ráskay Lea domonkos-rendi apáca másolatában maradt ránk egy 1510 körüli kódexben. Nevét több templom viseli, alakja számos irodalmi műben feltűnik, ezek közül talán a legismertebb Gárdonyi Géza Isten rabjai című regénye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.