Számtalan őslakos műemléket károsíthatott a bozóttűz Ausztráliában
2020. január 27. 11:15 MTI
Az ausztrál őslakosok több ezer történelmi helye és műemléke károsodhatott vagy pusztulhatott el az országot hónapok óta sújtó bozóttüzekben az őslakosok közösségei és régészek szerint.
Korábban
A szeptember óta tartó tüzekben több mint 10 millió hektárnyi növényzet pusztult el Queensland, Új-Dél-Wales és Victoria szövetségi államokban.
A leégett térségekben nemzeti parkok, védett erdőségek voltak, ahol az őslakosok több tízezer történelmi helye található, olyanok is, amelyeket még nem is jegyeztek fel hivatalosan - idézte Tina Mannet régészt, az ausztrál régészek társaságának elnökét a Nature című tudományos folyóirat honlapja.
Ezek a helyek mutatták meg azt, hol éltek az őslakosok, hogyan terjeszkedtek el több tízezer éven át a térségben, és segítették a kutatókat abban, hogy megértsék az őslakosok kultúrájának, köztük a kőzetekbe vésett festményeknek, a kenu- és védőpajzskészítésnek a fejlődését.
A régészek még nem mérték fel a károkat, de Manne szerint több ezer ilyen helyen pusztítottak tüzek.
Georgia Roberts, a társaság titkára elmondta, hogy az egyik ilyen helyszín a Victoria állam keleti részén élő gunaikurnaik földje, ebben a kulturálisan gazdag térségben találhatók olyan ősi helyek, amelyek az utolsó jégkorszakban, mintegy 20 ezer éve lakottak voltak.
A tüzek ugyanakkor nemcsak károkat okoztak az őslakosok kultúrájában, hanem fel is tárták annak újabb elemeit, köztük egy több ezer éve épített csatornarendszer újabb részeit Victoria államban, ahol a sűrű növényzet a bozóttüzek martalékává vált.
A vulkanikus kőzetekbe vájt csatornák, töltések, gátak alkotta Budj Bim kultúrtáj az UNESCO szerint a világ egyik legrégebbi akvakultúra-rendszere. A mai Victoria állam területén élő gunditjmara őslakosok építették több mint 6600 éve, azaz az egyiptomi piramisoknál is ősibbek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20