Gyártója a bukástól félt, néhány hét alatt óriási sikere lett az első dobozos sörnek
2020. január 24. 14:02
„A sörfőzők nem kérték. A fogyasztók álmodni sem mertek róla. Az üveggyártók el sem hiszik.” Így kezdődik a Fortune üzleti magazin 1936. januári, az egy évvel korábban, 1935. január 24-én piacra dobott dobozos sörről szóló cikke.
Korábban
A felütés nem véletlen, az új termék ugyanis óriási kereskedelmi sikert hozott: már megjelenése évében 200 milliót adtak el belőle.
Pedig kezdetben a dobozos sört kereskedelmi forgalomba hozó Gottfried Krueger Sörfőzde vezetői annyira féltek a bukástól, hogy a vállalat New Jersey-i telephelyétől több száz mérföldre található virginiai Richmondban kezdték el árulni terméküket.
Néhány hét azonban elég volt ahhoz, hogy rájöjjenek, ez volt a cég történetének legjövedelmezőbb lépése.
Az American Can Company 1933-ban fejlesztette ki az első olyan fémdobozt, amely egy műanyag bevonat segítségével megfelelő szigetelést biztosított ahhoz, hogy a sör ne veszítse el jellegzetes ízét.
Az újfajta sörtárolókra a Gottfried Krueger Sörfőzde csapott le, amely még abban az évben 2000 doboz „Krueger Különleges Söre” nevű készítményt osztott szét hűséges fogyasztói között, amelyhez egy, az új termék minőségével kapcsolatos kérdőívet is mellékeltek.
Mivel a kóstolók több mint 90 %-a pozitív visszajelzést küldött, a cég nem sokkal később úgy döntött, eljött a piaci megmérettetés ideje.
Az üvegesnél könnyebben tárolható, gyorsabban lehűlő és tartósabb sörösdobozok kinyitásához egy külön eszközt fejlesztettek ki.
Az első napokban még sok vásárló vitte vissza az üres dobozt – gondolva, hogy a sörösüveghez hasonlóan ezt is újrahasznosítják –, ezért rá kellett írni a termékre, hogy „nem utántölthető”.
A hatalmas sikernek köszönhetően 1935 folyamán több nagy sörgyártó is elkészítette a maga dobozos sörét, és év végén már Nagy-Britanniában is megjelent az új csomagolású ital.
A hitleri Németországnak azonban nem tetszett az ötlet, és egészen 1951-ig kellett várni, mire a németeknek is megadatott a lehetőség, hogy dobozból igyák a sört.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap