Évmilliók óta alakítja a természetet az emberi tevékenység, már az emberelődök is fajokat irtottak ki
2020. január 22. 11:19 MTI
Az emberi tevékenység évmilliók óta hatással van a természetre, egy új kutatás szerint ez a hatás jóval jelentősebb és hosszabb ideje tart, mint amit valaha elképzeltek a tudósok.
Korábban
A fajok kihalása jóval azelőtt elkezdődött, hogy az emberi faj kifejlődött volna, és talán az emberelődök indították el az új kutatás szerint. A kelet-afrikai nagy testű emlősök számának csökkenése például az emberek miatt következhetett be a szakértők szerint. A fajpusztulás nagyjából négymillió évvel ezelőtt kezdett fokozódni. Ez fosszilis leletek szerint egybeesik azzal az időszakkal, amikor az ősi emberi populációk ezen a területen éltek - írja a BBC News.
"Olyan negatív hatással vagyunk ma a világra és a fajokra, amelyek benne élnek, mint soha korábban. De ez nem azt jelenti, hogy a múltban igazi harmóniában éltünk volna a természettel" - mondta Soren Faurby, a Göteborgi Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője. "Nagyon sikeresek vagyunk a források monopolizálásában manapság, eredményeink pedig azt mutatják, hogy valószínűleg ez így volt őseink esetében is" - tette hozzá.
A tudósok megvizsgálták a kis- és nagytermetű húsevők kihalásának alakulását és azt, hogy ez milyen összefüggésben van a környezeti változásokkal, többek közt az esőzésekkel és a hőmérsékleti értékekkel. Elemezték az emberi faj ősei, köztük az Australopithecus és az Ardipithecus agyának méretében bekövetkezett változásokat.
Arra jutottak, hogy a nagy húsevők kihalása összefüggésbe hozható az emberelődök agyméretének növekedésével és a növényzet változásával, de nem függ össze a csapadék és a hőmérséklet változásaival. A kelet-afrikai húsevők kihalására azt a magyarázatot találták, hogy ezek az állatok az ember közvetlen konkurenciái voltak a táplálékért való versengésben: az emberek például megszerezhették a kardfogú tigrisektől a frissen elejtett zsákmányt.
"Eredményeink szerint a biodiverzitásra kifejtett jelentős antropogén hatás évmilliókkal korábban kezdődött, mint azt korábban becsülték" - áll az Ecology Letters című szaklapban megjelent tanulmányban.
Egy tavalyi jelentés szerint mintegy egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás veszélye a következő évtizedekben. Egy szintén nemrég megjelent tanulmány pedig arra a következtetésre jutott, hogy a városok növekedése, az erdők mezőgazdasági célú irtása, a halak iránti növekvő kereslet jelentős módon megváltoztatta a földterületek közel háromnegyedét és a vizek több mint kétharmadát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.