Későbbre is raktároztak élelmükből az előrelátó emberelődök
2019. október 11. 12:33 MTI
Az emberelődök szándékosan elraktározták az állati csontokat, hogy később egyék meg a bennük lévő csontvelőt - állapították meg izraeli kutatók, az eddigi legkorábbi bizonyítékkal szolgálva arról, hogy a 200 ezer és 420 ezer évvel ezelőtt élt korai emberekben is megvolt a képesség arra, hogy felmérjék a jövőbeni szükségleteiket.
Korábban
Korábban nem feltételezték róluk a kutatók, hogy volt bennük előrelátás, amivel képesek jövőbeni szükségleteikre gondolva előre megtervezni az étrendjüket - írja a BBC hírportálja.
A Tel-Avivhoz közeli Keszem-barlangban talált csontmaradványok többségének felszínén azonban olyan vágásnyomokat azonosítottak a szakemberek, amelyek az elejtett állat csontvelőjének későbbi elfogyasztását lehetővé tevő tartósításról árulkodnak.
A kutatók azzal magyarázzák a vágásnyomokat, hogy nagyobb erővel kellett vágni, ha a már hosszú ideje őrzött csontokról akarták eltávolítani a rájuk száradt bőrt. A vizsgált több mint 80 ezer állati csontmaradvány 78 százalékán találtak ilyen metszéseket.
"A csontvelő jelentős tápanyagforrás, emiatt hosszú időn át a őskori étrend részét képezte" - mondta Ran Barkai, a Tel-avivi Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy egészen mostanáig a bizonyítékok arra utaltak, hogy az rögtön a lágyszövetek eltávolítása után elfogyasztották a csontvelőt.
A spanyolországi Rovira i Virgili Egyetem professzora, Jordi Rosell szerint a Keszem-barlang térségében élők rendszeresen vadásztak dámszarvasra. Az állat húsát és zsírját helyben eltávolították, a lábait és a koponyáját a barlangba vitték.
A szakember szerint a csontokon azonosított vágásnyomok eltérnek azoktól, amelyek akkor keletkeznek, amikor a friss bőrt lefejtik a csontokról, hogy aztán a csontot széttörve kinyerjék a csontvelőt.
A kutatók egy kísérletet is végeztek a barlangban, hogy alátámasszák az eredményeiket: a több százezer évvel ezelőtti "eredeti" környezetet szimulálva megállapították, hogy a csontvelő az állat elejtését követően akár kilenc hétig is fogyasztható, tápanyagban gazdag marad.
A Keszem-barlangot 2000-ben fedezték fel. Nem tudni, a hominidák melyik faja lakta, mert a több ezer állatcsont mellett mindössze tizenegy emberi fog maradványát találták meg. Úgy vélik, nem a neandervölgyi és nem is a mai ember, a homo sapiens élt a barlangban több mint kétszázezer éven át.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.