A Queen zenekar és a brit királynő együtt szerepelnek egy pénzérmén
2020. január 21. 13:37 MTI
A Queen együttes tiszteletére emlékérméket bocsátott ki a Királyi Pénzverde. Közleményük szerint a Queen az első brit rockegyüttes, amely egyazon érmén szerepel II. Erzsébet királynővel.
Korábban
A pénzverde a Zenei legendák című új sorozata keretében örökítette meg pénzérméken a Queent. Az érmeket, melyek egyikén a zenekar négy tagjának hangszerei is megjelennek, hétfőn bocsátották ki - számolt be róla a brit itv.com hírportál.
"Íme az első érme, amelyen a Queen és a királynő (Queen) látható" - fogalmazott Brian May, az együttes tagja, arra utalva, hogy az egyik érme egyik oldalán II. Erzsébet, a másikon pedig az együttes logója látható.
Hozzátette, hogy nagy megtiszteltetés számukra, hogy így ünneplik a zenéjüket.
Chris Facey, a Királyi Pénzverde érmetervezője elmondta, hogy az érméken feltűnő hangjegyek a Queen 1975-ben megjelent Bohém rapszódia című dallamát idézik.
Az emlékérmét arany, ezüst és egy olcsóbb változatban is meg lehet vásárolni a pénzverdétől.
A korlátozott példányszámban kiadott érmék ötfontos, olcsóbb címlete 13 fontért (5100 forintért) szerezhető be, a drágább, aranyozott százfontos érme 2020 fontért (800 ezer forintért) kapható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap