Meghalt Christopher Tolkien, J.R.R. Tolkien fia és hagyatékának ápolója
2020. január 17. 14:13 MTI
Elhunyt Christopher Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzőjének, J.R.R. Tolkiennek a fia, aki apja halála után rendezte sajtó alá addig kiadatlan műveit. Christopher Tolkien halálhírét a Tolkien Társaság is megerősítette, amely “Középfölde első tudósának” nevezte méltatásában a 95 évesen elhunyt irodalmárt – számolt be róla pénteken a BBC News.
Korábban
Christopher Tolkien – J.R.R. Tolkien harmadik, legfiatalabb fia – Leedsben született és Oxfordban nőtt fel. A második világháborúban a Királyi Légierőnél szolgált, majd az Oxfordi Egyetem tanára lett.
Ő rajzolta meg apja 1950-es években kiadott A Gyűrűk Ura-trilógiájához Középfölde térképét. Később ő lett a Tolkien-hagyaték irodalmi végrehajtója, apja Középfölde világában játszódó több munkáját posztumusz ő adta ki 70 doboznyi, korábban nem publikált kézirata alapján. A szilmarilok című regény is az ő közreműködésével jelent meg 1973-ban.
A Tolkien Társaság méltatásában hangsúlyozta a gigantikus munkát, amelyet J. R. R. Tolkien hagyatékának gondozásával, műveinek kiadásával végzett, s amellyel segített apja nagyszerű látomását, gazdag és összetett mitológiáját eljuttatni a közönséghez.
“Ablakot nyitott számunkra Tolkien alkotói világába, tudományos kommentárokkal látta el azt, s ezzel lehetővé tette, hogy jobban megértsük Középföldét” – fogalmazott Dimitra Fimi Tolkien-kutató.
Christopher Tolkien csütörtökre virradóra halt meg egy kórházban a dél-franciaországi Draguignanban. Az irodalmár 1975 óta élt a Provence és a Francia Riviéra határán fekvő tengerparti Var megyében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap