A Hófehérke eredeti verziójában a mostoha a lány máját és tüdejét kérte vacsorára
2019. december 9. 09:36 Múlt-kor
„Tükröm-tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?” – hangzik fel az ismert mesében a mostoha kérdése, amelyre a tükör – Hófehérke hajadonná válása, vagyis hétéves kora – után már nem azt feleli, hogy „Te vagy az.” A legelterjedtebb történet szerint a királyné a vadásszal öletné meg nálánál egyre szebb mostohalányát, ám a férfi kicselezve az uralkodónőt egy vadkan szívét viszi el neki. Az eredeti mese egy kicsit morbidabb volt: a királynő ugyanis Hófehérke máját és tüdejét kérte, amelyet aznap vacsorára tálaltak volna fel.
Korábban
A Grimm-testvérek 1812-es gyűjteményében pedig a gonosz mostoha a lány vér szerinti anyja volt, aki egyszerűen csak otthagyta Hófehérkét az erdőben.
Az Európa nagy részén ismert német mese néhány kutató szerint igaz történeten alapszik. Az egyik elmélet szerint Waldeck grófjának lányáról szól a történet. A 16 éves Margarethát 1549-ben mostohaanyja eltávolította az udvarból, a Brüsszelbe érkező leány szépsége pedig felkeltette a későbbi II. Fülöp spanyol király figyelmét, ami miatt Margarethát 21 éves korában eltették láb alól, valószínűleg mérgezés okozta a halálát.
További érdekes tény, hogy Waldeck grófja kvázi rabszolgákként dolgoztatta gyermekeit a rézbányáiban, az alultápláltság és a nehéz fizikai munka miatt végtagjaik eltorzultak, és a nép körében csak szegény törpékként emlegették őket.
A mese almás vonala (a mostoha többek között egy „megbabonázott/mérgezett” almával kívánja másvilágra segíteni a lányt) egy ősi német történetből eredhet, amely szerint egy idős férfi mérgezett almákat adott a gyermekeknek, akik lopni mertek a gyümölcsöséből.
A régebbi verziókban a történet vége sem a megszokott: a lányt nem a herceg csókja ébreszti fel, hanem amikor a lóra feltéve visszaviszik a kastélyba, az egyik zökkenőn esik ki az alma a torkából. Azt a részt persze homály fedi, hogy a herceg miért vitte a holttestet a kastélyba. A Grimm-mese vége is bizarr: a királynénak vörösen izzó vascipőkben kell táncolnia, amíg meg nem hal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.