Rekordáron kelt el a Marvel-képregények első száma
2019. november 22. 16:56 MTI
A Marvel-képregények 1939-es első számának egy szinte új állapotú, ritka példánya 1,26 millió dollárért kelt el egy dallasi árverésen, ennél többet még sosem adtak Marvel-füzetért.
Korábban
A Heritage aukciósház közleménye szerint a csütörtök esti licitálás nyertese neve elhallgatását kérte. "Történelmi képregény történelmi példánya" kelt el Ed Jaster igazgatóhelyettes szerint.
A Marvel első képregényfüzetében olyan szuperhősök jelentek meg, mint a Fáklya, Ka-Zar, Angyal és Namor, a Torpedó. A mai kasszasiker szuperhősfilmek sztárjai, a Pókember vagy a hihetetlen Hulk csak évtizedekkel később bukkantak fel.
A példányt a pennsylvaniai Uniontown egy újságosánál vásárolta meg egy helyi postás, aki képregények és magazinok első számát gyűjtötte. Azóta a füzet csak néhány alkalommal cserélt gazdát - írta a Heritage.
A Marvel-képregények korábbi aukciós rekordját 1,1 millió dollárral egy 2011-ben eladott példány tartotta, ebben az 1962-es kiadásban jelent meg először a Pókember. Nem sok képregényfüzet érte el az egymillió dolláros eladási árat, 2014-ben az eBayen 3,2 millióért talált gazdára a DC Comics egy Superman-füzete.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap