A jégember halála
2003. augusztus 14. 03:36 BBC News
Újabb teória született Ötzi, az olasz Alpokban talált jégember rejtélyes halálával kapcsolatban. Ausztrál DNS-szakértők úgy vélik, hogy csatában szerzett olyan sebesüléseket, amik végül a halálához vezettek.
Tom Loy, az ausztráliai Queensland egyetem professzora a legutóbbi vizsgálatok során más embertől származó vérmintákat azonosított be DNS-teszt segítségével - tudósít a BBC News. A több mint 5000 éves jégember holtteste 1991-ben került elő az olasz Alpokban, a Schnalstal-gleccseren. Rátalálói akkor úgy vélték, hogy egy szerencsétlenül járt alpinistára bukkantak. Ám nem sokkal később a mumifikálódott holttest közvetlen közelében őskori használati tárgyakra is leltek, úgymint baltára és nyílvesszőkre, valamint annak tegezére.
Az eltelt 12 esztendőben nagyon sokan vizsgálták már Ötzit. Megállapították, hogy milyen ruhát viselhetett, és hogy mit ehetett utoljára. Ezúttal azt sikerült megfejteni, hogy valószínűleg kisebb csetepatéba keveredhetett közvetlenül a halála előtt. Erre abból engednek következtetni, hogy a nemrégiben, Ausztráliában elvégzett DNS-vizsgálatok idegen vérnyomokat is kimutattak a jégember ruháján, valamint fegyverein. Márpedig ha ez utóbbi állítás végleg beigazolódik, akkor az emberiség történelmének egyik legrégibb, és máig megoldatlan gyilkosságával állunk szemben - és minden esélyünk megvan arra, hogy - oly sok más esethez hasonlóan - ebben az ügyben sem ítélik el a tetteseket.
Ötzi karján és csuklóján éles tárgytól származó sérülések vannak. A tegezében lévő két nyilvessző hegyén pedig két különböző embertől származó vért találtak. Ruháján ugyancsak idegen eredetű vérnyomok vannak. A tudósok azt feltételezik, hogy Ötzi idegen vadászterületre tévedhetett, és amikor ezt ellenfelei észrevették, nekitámadtak. Ő derekasan védte magát, de nem sokkal később - amellett, hogy ő sem kímélte ellenfeleit - elhunyt a hátán szerzett sérülésébe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap