Exhumálják a hírhedt bankrabló, John Dillinger maradványait
2019. augusztus 1. 08:54 MTI
Felnyitják az egyik leghírhedtebb amerikai bűnöző, az FBI-ügynökök által 85 éve lelőtt John Dillinger indianapolisi sírját, és még aznap vissza is temetik az 1930-as években elhíresült gengsztert. A holttest kihantolása véget vethet az összeesküvés-elméleteknek, amelyek szerint az egyesek által népi hősként ünnepelt bandita talán nem is a nevét viselő sírban nyugszik.
Korábban
A szeptember 16-ra tervezett exhumálásra a Crown Hill temetőben az indianai egészségügyi minisztérium adott engedélyt július 3-án Dillinger unokaöccse, Michael C. Thompson kérésére - közölte a hatóság szóvivője. A kihantolás és az újratemetés költségeit egy ismeretterjesztő tévécsatorna fedezi, amely dokumentumfilmet forgat a gengszter életéről.
Susan Sutton, az Indianai Történelmi Társaság történésze szerint a kihantolóknak nem lesz könnyű dolguk, mert Dillinger apja a koporsót nagyon erős vas és vasbeton burkolattal vetette körbe annak idején, hogy megakadályozza az esetleges sírgyalázást vagy hullarablást.
Az apa joggal tartott ilyesmitől, mert a családnak pénzt ajánlottak azért, hogy a holttestet kölcsönvehessék kiállításokon való bemutatás céljából - mondta. Susan Sutton reméli, hogy az exhumálás véget vet a találgatásoknak, miszerint a rengeteg vasbeton alatt talán nincs is ott a gengszter holtteste, és megerősíti, hogy Dillinger nővére hitelesen azonosította testvéreként a lelőtt férfit
Az FBI szerint Dillinger bandája 10 embert ölt meg az 1930-as években az amerikai középnyugaton végrehajtott véres bankrablássorozatban. A banditavezért soha nem ítélte el bíróság, sőt némelyek népi hősként tisztelték a támadásokért a bankok ellen, amelyeket pénzügyi gondjaikért hibáztattak a nagy gazdasági válság idején.
Dillinger a bírósági tárgyalásra várt egy chicagói rendőr megölése ügyében, amikor 1934 márciusában egy fából faragott puska segítségével megszökött az indianai Crown Point börtönből. Úgy tudni, hogy míg bujkált, arcátalakító műtétet végeztetett, és az ujjairól is megpróbálta lemaratni savval a mintázatot.
A férfit rendőrök lőtték le 1934 júliusában a chicagói Biograph színháznál, miután elárulta őt egy, a sajtóban csak "pirosruhás nőként" emlegetett személy. Dillinger sírja az indianapolisi temető egyik turisztikai célpontja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap