Felújításra kerül a bellyei Savoyai-kastély Horvátországban
2019. április 8. 12:31 MTI
Felújítják a drávaszögi Bellyén (Bilje) Savoyai Jenő herceg által építtetett 18. századi kastélyt - erről Eszék-Baranya megye és a Bellyei járás vezetése számolt be pénteken.
Korábban
A kastély korábban a Horvát Erdők tulajdonában volt, egy éve azonban a megye és a járás tulajdonába került. A felújításról szóló megállapodást Ivan Anusic megyei és Zeljko Cickaj járási elöljáró írta alá azzal a céllal, hogy a jelentős történelmi múlttal rendelkező kastélyt turisztikai célokra alakítsák át, és ezzel növeljék a megye idegenforgalmi jelentőségét.
Anusic kiemelte, hogy az előkészületek 2,2 millió kunába (935 millió forint) kerülnek, amelyből 1,8 millió kuna uniós támogatás. Miután beszereztek minden engedélyt, a felújításra is az európai kohéziós alaptól kérnek támogatást az integrált területi programok mechanizmusán keresztül - tette hozzá a megyei elöljáró.
A kastélyt a vadász- és a borturizmus élénkítésre használják majd, valamint a Kopácsi-rét Természetvédelmi Terület népszerűsítésére. Helyet kap benne Savoyai Jenő herceg életének története is, aki helytörténészek szerint sokat tett Baranyáért. Az épület eredetileg vadászkastély volt, ma pedig szinte üresen tátong, állaga pedig folyamatosan romlik. Felújításával kezdetét veszi egy Savoyai Jenő herceghez kapcsolódó kulturális turistaútvonal kialakítása - közölték a helyi illetékesek. A bellyein kívül a megyei hatóságok elő akarják teremteni a pénzt további két kastély rekonstrukciójához Nekcsén (Nasice) is. A kastélyrenoválási program költségét 75 millió kunára (3,25 milliárd forint) becsülik.
A bellyei kastélyt Savoyai Jenő (1663-1736) herceg építtette a 18. század első harmadában, a feltételezések szerint az osztrák Johann Lucas von Hildebrand tervei alapján, aki a herceg híres bécsi palotáját, a Belvederét is megálmodta. A kastély a kisegítő és a gazdasági épületekkel nagy kiterjedésű, de viszonylagos alacsonyságával egységes építészeti képet mutat, és az úgynevezett négyszárnyú kastélyok típusába tartozik. Már építésének idején divatjamúlt, reneszánsz-korabarokk szemléletet mutatott, ami azonban az Oszmán Császárság határvidékén továbbra is korszerűnek számíthatott. A nehezen megközelíthető, árokrendszer övezte kastélyban a herceg csak ritkán tartózkodott. A 19. század közepén a kastély körül egy nyolchektáros történeti parkot alakítottak ki. A parkból mára csak a kastély főhomlokzata előtti rész maradt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.