Koncerten szólaltatják meg az auschwitzi foglyokból szervezett zenekar egyik darabját
2018. november 28. 14:51 MTI
A Michigani Egyetem pénteki koncertjén újra előadják az auschwitz-birkenaui haláltábor foglyainak zenekara által játszott dalok egyikét Patricia Hall, az amerikai egyetem zeneelméleti professzorának kutatásai nyomán.
Korábban
Hall 2016 óta tanulmányozta az auschwitzi emlékhelyen őrzött kottákat, amelyeken a foglyok lejegyezték az általuk átdolgozott és előadott zeneszámokat. A foglyok maguk nem szereztek zenét, hanem átdolgoztak népszerű dalokat oly módon, hogy a táborban lévő hangszereken elő tudják adni azokat.
Az egyik ilyen dal, amelynek című Die Schönste Zeit des Lebens (az élet legszebb ideje), annak idején népszerű foxtrott volt, amelyet 1942-43-ban adták elő a foglyok a táborparancsnok villája előtti rendezett vasárnapi koncerteken - mondta el Hall az AP amerikai hírügynökségnek.
Ezt a dalt fogják megszólaltatni pénteken egy egyetemi koncert keretében, de a múlt hónapban rögzítették is azt, és a felvételt átadják az auschwitzi emlékhely gyűjteményének, amely a közelmúltban gazdagodott a fogolyzenekar karmesteri pálcájával.
„Ezen kották egyikének tanulmányozása csak a kezdet, azt akarjuk, hogy az emberek hallhassák, miként hangzanak ezek a zeneszámok.” Kutatásaim egyik üzenete az, hogy „még az olyan szörnyű körülmények között is, mint egy koncentrációs tábor, ezek az emberek képesek voltak ezt a csodálatos zenét előadni” - magyarázta a zenetudós.
A kéziratokon talált fogolyszámok alapján Hall azonosítani tudott a dalok három átdolgozója közül kettőt: Antoni Gargul volt az egyik, akit 1943-ban szabadon engedtek és Maksymilian Pilat a másik, ő 1945-ben szabadult és később a gdanski szimfonikus zenekarban muzsikált. Mindketten lengyel politikai foglyok voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap