Az ókorban épült óriási termeszvárakat találtak Brazíliában
2018. november 22. 10:16 MTI
Az ország északkeleti részén mintegy 200 millió termeszek által épített nagy halom található egy Nagy-Britannia méretének megfelelő területen. Ezek közül több mintegy négyezer éves.
Korábban
A 2,5 méter magas és 9 méter széles halmok nem fészkek, hanem „hulladéklerakók”: a termeszek máig ott tárolják a föld alatti alagútrendszerük építésekor felhalmozódó földet. „Az eltakarított föld mennyisége több mint tíz köbkilométer. Ez 4000 gízai nagy piramis térfogatának felel meg. Ez az egyik legnagyobb építmény, amelyet valaha egyetlen rovarfaj készített” – mondta Stephen Martin, a Salfordi Egyetem munkatársa.
A tudósok tizenegy termeszhalom belsejéből vettek mintákat, ezek a vizsgálatok szerint 700-3800 évesek, így ugyanolyan régiek, mint a legrégebbi ismert termeszvárak Afrikában. Roy Funch, a brazíliai Feira de Santana-i Egyetem munkatársa kiemelte: a csaknem 4000 éves termeszhalmok majdnem olyan régóta állnak, mint az egyiptomi piramisok.
A termeszek által lakott mintegy 230 ezer négyzetkilométert magába foglaló területen lévő termeszhalmok közül több rejtve van a Caatinga-vidék bozótosában. Csak akkor kerülnek elő, ha az aljnövényzetet elhordják, például legelőterületek kialakításakor. „Hihetetlen, hogy még manapság is találni ilyen méretű és ilyen régi, ismeretlen biológiai csodákat, amelyek építői még mindig léteznek” – mondta Martin.
A tudósok tovább kutatják a Syntermes dirus nevű lombevő termeszfajt, amely kolóniáinak pontos szerkezete még mindig ismeretlen. A régióban például sohasem sikerült felfedezni olyan kamrát, amelyben termeszkirálynő is volt – ismertette a kutatást a Current Biology című szaklap.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- Léteztek-e a valóságban a legendák női harcosai?
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.