10 tény Hermann Göringről
2018. augusztus 1. 09:58 Múlt-kor
Korábban
1. Bár Hitler jobbkezeként teljesen tisztában volt a Harmadik Birodalom könyörtelen faji ideológiájával és annak következményeivel, Hermann Göring szemet hunyt öccse, Albert, náci mércével mérve, felforgató tevékenysége fölött, aki számos zsidó családot kimenekített Hitler regnálása alatt.
2. Göring az első világháborúban ismerkedett meg a repüléssel és kiváló vadászpilótává vált, 22 légi győzelemmel büszkélkedhetett.
3. A Luftwaffe egykori vezetője átlagon felüli intelligenciával rendelkezett: a nürnbergi per alatt egy IQ teszten 138 pontot ért el.
4. A neves brit történész A. J. P. Taylor szerint Göringet azért nem vonták felelősségre a Varsó, Rotterdam, Belgrád és számtalan brit város ellen indított terrorbombázások miatt, mert ezek súlyossága szinte „eltörpült” a britek németországi légitámadásaihoz képest.
5. Az 1923-as müncheni sörpuccson összeszedett súlyos lábsérülésének következményeként Göring morfiumot szedett, amitől egész életére függővé vált.
6. Morfium függősége egy másik komoly következménnyel járt: Göring nemzőképtelen lett.
7. Egy új mesterséges megtermékenyítési eljárásnak köszönhetően, amelyet a koncentrációs táborok női foglyain teszteltek, Göring második felesége végül egy leánygyermekkel ajándékozta meg a magasrangú náci politikust.
8. Göringnek komoly felelőssége volt a Sztálingrádnál bekerített 6. német hadsereg pusztulásában. Mint a német légierő vezetője meggyőzte Hitlert, hogy a Luftwaffe képes lesz élelemmel és munícióval ellátni a csapdába esett németeket. Hitler így megtiltotta a kitörést, de a Göring által ítélt légihíd kudarcot vallott és 90 ezer német katona fogságba esett.
9. Göring rajongott a művészetért. Befolyását latba vetve átfésülte a németek által meghódított országok múzeumainak raktárait és a lefoglalt zsidó vagyonokat, így több mint 2000 tételből álló, nagyjából 200 millió dollár értékű kollekciót harácsolt össze magának.
10. A Nürnbergben ülésező nemzetközi katonai törvényszék kötél általi halálra ítélte Göringet. Miután hiába kérte, hogy golyó általi halálra változtassák az ítéletet, egy cianid kapszula segítségével a cellájában megmérgezte magát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.