Behunyt szemmel is tudott vezényelni „Európa főzeneigazgatója”, Herbert von Karajan
2018. július 16. 10:34 MTI
29 éve, 1989. július 16-án halt meg Herbert von Karajan, a múlt század egyik legjelentősebb karmestere, a maestro assoluto, aki 35 évig állt a Berlini Filharmonikusok élén. Híres volt szuggesztivitásáról, s ahogy magától, úgy zenészeitől is kemény munkát követelt. Karajan magáról ezt mondta: „Nem hagyom, hogy művészeti kérdésekben befolyásoljanak, én egymagam döntök. Nem azért születtem, hogy parancsoljanak nekem.”
Korábban
Karajan, akit Mozart után Salzburg legnagyobb szülöttjének is neveznek, 1908. április 5-én született görög eredetű nemes családban, innen ered nevében a von szócska. Négyéves korától zongorázott, ötévesen Mozart-darabbal lépett fel egy jótékonysági rendezvényen. Zenei tanulmányait szülővárosában, a Mozarteumban kezdte és a bécsi Konzervatóriumban fejezte be, közben három évig a műszaki egyetemre is járt. Diplomás karmesterként 1929-ben Salzburgban állt először a pulpitusra, s hamarosan az ulmi színház szerződtette öt évre.
1933-ban lépett be a német nemzetiszocialista pártba, s két év múlva már a náci Harmadik Birodalom legfiatalabb főzeneigazgatója volt Aachenben. 1938-ban vezényelte először a Berlini Filharmonikusokat és a Berlini Staatsoperben is debütált. Wagner Trisztán és Izolda című operájával elért viharos sikere után a sajtóban "Karajan, a csodaként" emlegették, s Wilhelm Furtwängler legnagyobb vetélytársának kiáltották ki. A Göring kedvenc művészének tartott Karajant a Hitler ötvenedik születésnapja alkalmából tartott koncert után állami karmesterré nevezték ki. A nácik kegyeit csak azután vesztette el, hogy 1942-ben egy, a faji törvények értelmében zsidónak számító iparmágnás lányát vette el. A háború után igazolták a kollaboráció vádja alól, de fellépései még évekkel később is tiltakozást váltottak ki több helyen.
Karajan a háború utáni első koncertjén 1946-ban a Bécsi Filharmonikusokat dirigálta, a zenekar hagyományos újévi ünnepi koncertjein egyetlen alkalommal, 1987-ben vette kezébe a karmesteri pálcát. Furtwängler utódaként 1955-től több mint három évtizeden át állt a Berlini Filharmonikusok élén, 1980-ban a zenekar örökös karmesterének nevezték ki. 1956-tól nyolc évig a Salzburgi Ünnepi Játékok művészeti vezetője, majd negyedszázadon át a fesztivál igazgató tanácsának tagja volt. Berlini és salzburgi működésével párhuzamosan 1956 és 1964 között a bécsi Staatsoper főzeneigazgatójaként is működött (ezért nevezték „Európa főzeneigazgatójának”), e munkásságát sokan bírálták, mert az operákat az eredeti nyelven adatta elő. 1967-ben megalapította a Húsvéti Fesztivált, amelyen az operaelőadások karmestere, zenei vezetője, rendezője, sőt látványtervezője is ő volt. (A minden téren tökélyre törő Karajan televíziós felvételein beleszólt a világításba, a kameramozgásba és a vágásba is.)
1950-ben lépett fel először a bayreuthi fesztiválon, s ő volt az első, aki (1985-ben) elsőként vezényelt misét a Vatikánban. A Salzburgi Ünnepi Játékoktól 1988 augusztusában Brahms Német Rekviemjével búcsúzott. Utolsó nyilvános fellépésén Bruckner VII. szimfóniáját dirigálta a Bécsi Filharmonikusokkal 1989 áprilisában. Ugyanekkor távozott a Berlini Filharmonikusok éléről, lemondásában nem kis szerepet játszott ellentmondást nem tűrő vezetői stílusa.
Karmesterként precizitásra törekedett, s kotta nélkül, sokszor behunyt szemmel vezényelt. Élete végén kínzó hátfájdalma miatt már csak segítséggel tudott a dirigensi pulpitusra fellépni, s a védőkorlátnak dőlve dirigált. Híres volt szuggesztivitásáról, s ahogy magától, úgy zenészeitől is kemény munkát követelt. Karajan magáról ezt mondta: „Nem hagyom, hogy művészeti kérdésekben befolyásoljanak, én egymagam döntök. Nem azért születtem, hogy parancsoljanak nekem.”
Repertoárján több mint ötven opera szerepelt. Első, a Deutsche Grammophonnál megjelent lemezén Mozart A Varázsfuvola című operájának nyitányát dirigálta (később, 1980-ban első digitális felvételén a teljes operát vezényelte). Mintegy 900 lemezfelvételt készített, ezek milliós példányszámban keltek el, egyes műveket, így Beethoven szimfóniáit és Mozart operáit több alkalommal is rögzítette. Karajan a muzsika mellett kiváló üzletember is volt, a kikapcsolódást a zene mellett a repülésben (még pilóta jogosítványt is szerzett), a hegymászásban, a síelésben találta meg.
A múlt század egyik legismertebb karmestere 1989. július 16-án halt meg szívroham következtében. Verdi Álarcosbál című operájának tervezett előadását már nem vezényelhette el a Salzburgi Ünnepi Játékokon. A július 27-i megnyitón a pulpituson helyette Solti György állt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap