Aprólékosan megtervezett csapatmunkával ejtették el vacsorájukat a neandervölgyiek
2018. június 27. 10:52 MTI
Bonyolult, közös vadászati stratégiákat alkalmazhattak egy új kutatás szerint a neandervölgyi emberek, ami felülírhatja az ezekről a korai emberekről kialakult eddigi elméleteket. A hominidák - a korai emberi fajok - nagy valószínűséggel már több mint félmillió évvel ezelőtt is fegyverekkel vadásztak.
Korábban
Németországban, Neumark-Nord területén történelem előtti időkből fennmaradt állati maradványokon végeztek elemzést a szakértők. Két 120 ezer éves szarvascsonton találtak olyan sérüléseket, melyek azt bizonyítják, hogy a neandervölgyiek falándzsákat használtak az állatok levadászására.
Mikroszkopikus képek és ballisztikus kísérletek segítségével reprodukálták a hatást, melyet egy kis sebességen becsapódó falándzsa okozhatott olvasható a Nature Ecology and Evolution című szaklapban megjelent tanulmányban.
„Ezek arra utalnak, hogy a neandervölgyi emberek nagyon közel mentek az állatokhoz, és nem dobták, hanem lökték a lándzsájukat, valószínűleg egy váll alatti szögből” - mondta Sabine Gaudzinski-Windheuser, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem kutatója.
A vadászatnak ez a módja a szakértő szerint aprólékos tervezést, rejtőzködést és az egyes vadászok között szoros együttműködést igényelt. A neandervölgyi ember a mintegy 300 ezer évvel ezelőtti időszaktól kezdve élt Európában egészen 30 ezer évvel ezelőttig, amikor a modern emberi faj, a Homo sapiens vette át a helyét.
Sokáig úgy vélték a kutatók, hogy a neandervölgyiek nem voltak elég okosak ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a modern emberrel, és hiányzott belőlük a szimbolikus kultúra, melyet egyedülállóan a modern embernek tulajdonít a tudomány.
Az utóbbi időkben felfedezett leletek azonban rávilágítanak, hogy ez a faj jóval intelligensebb volt és nagyobb hozzáértéssel bírt az eddig feltételezettnél. Halottaikat rituális módon temették el, eszközöket készítettek és már legalább 64 ezer évvel ezelőtt állatokat ábrázoló freskókat készítettek barlangokban, mintegy 20 ezer évvel a Homo sapiens Európába való megérkezése előtt.
A hominidák - a korai emberi fajok - nagy valószínűséggel már több mint félmillió évvel ezelőtt is fegyverekkel vadásztak. Az eddig ismert legrégebbi, vadászathoz használt lándzsaszerű fegyverek 300-400 ezer évesek, ezekre Angliában és Németországban bukkantak. Fizikai bizonyítékát azonban egyelőre nem találták a kutatók annak, hogy használták is ezeket az eszközöket állatok kilövésére.
A szarvascsontokat már több mint 20 éve találták, de csak az új technológiák segítségével fejtették meg titkaikat: mely sérülések voltak halálosak, milyen fajta fegyvert használtak, a lándzsákat távolról hajították-e vagy közelről lökték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap