Százhatvanöt éve született Ferdinand Zeppelin
2003. július 8. 10:17
Ferdinand von Zeppelin gróf
Schwarz Dávid terveinek továbbfejlesztésével sikerült merev testű, kormányozható léghajót építenie
Ferdinand von Zeppelin (1838-1917) |
A világon az első kormányozható, fémből épült léghajó Schwarz Dávid keszthelyi fakereskedő nevéhez kötődik. Schwarz léghajója 47,5 méter hosszú, 13,5 méter átmérőjű, két végén kúpos, henger alakú test volt. A szerkezet robbanómotorral, alumíniumvázzal és -borítással készült el, a feltaláló halála miatt özvegye irányította az utolsó munkálatokat. A magyar mérnök szerkezete 1897 novemberében tette meg egyetlen próbarepülését Berlinben. A pilóta egy ékszíj elszakadásától megrémült és túl sok hidrogént engedett ki a ballonból. A gép lezuhant és kettétört. A bemutatón ott volt Ferdinand Zeppelin is, aki az özvegytől megvette a léghajó szabadalmait.
Zeppelin Friedrichshafenben léghajóépítő üzemet hozott létre. Az általa tervezett első irányítható léghajó, az LZ1 128 m hosszú volt, és 16 elválasztott gázzsákot tartalmazott, amelyekbe a levegőnél könnyebb hidrogéngázt töltöttek. Két 16 lóerős motor hozta létre a légcsavarok húzóerejét, oldal- és magassági kormányaival már teljesen kormányozhatónak bizonyult.
A léghajó első próbaútját 1900. július 2-án tette a Boden-tó felett és 17 percig tartózkodott a levegőben. A jármű a próbautakon 31 km/óra sebességet ért el. Zeppelin megérte járműveinek az I. világháborúban aratott harctéri sikereit is: mintegy 100 léghajót vetettek be katonai célra. Az I. világháború után a németek kárpótlásként Zeppelin-gépeket adtak át az amerikaiaknak. A közel kétszázezer köbméteres, hidrogénnel töltött ballonok 120-140 kilométeres utazósebességgel repültek. Zeppelin kitűnő mérnököket gyűjtött össze, tervei megvalósításához azonban igen sok pénzre volt szüksége. Németországban akkora lelkesedést keltett a léghajózás, hogy 1908-1909-ben 6 millió márkát gyűjtöttek össze a léghajók építésére.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
Legfrissebb
Legolvasottabb
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.