Így számolták fel a paraszti társadalmat 1945 és 1962 között
2018. március 23. 09:12
A hagyományos paraszti társadalom felszámolásának állít emléket a Sorsfordítás. A paraszti társadalom felszámolása, 1945–1962 elnevezésű programsorozat, amely a Nemzeti Emlékezet Bizottsága szervezésében, az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága közreműködésével valósul meg.
Korábban
A paraszti gazdaságok 1948 és 1961 közötti kollektivizálása a népesség közel felét érintette Magyarországon. A paraszti tulajdon felszámolását, a földek és az emberek termelőszövetkezetekbe kényszerítését a kommunista hatalom megfélemlítéssel és erőszakkal érte el. Eközben feldúlta, majd felszámolta a hagyományos közösségeket, a hozzájuk kapcsolódó kultúrát, életmódot.
Az erőszakos kollektivizálás történetét bemutató országos vándorkiállítás, film, a helyi konferenciák és a kerekasztal-beszélgetések, valamint a rendhagyó történelemórák az egykori üldözötteknek, meghurcoltaknak, áldozatoknak, az érintett családoknak méltó megemlékezésre ad lehetőséget. A program kiemelt célja, hogy felkeltse a fiatalok figyelmét közelmúltunknak erre a fejezetére, ami hozzásegítheti őket saját családjuk múltjának, történeteinek megismeréséhez, feldolgozásához, olyan emlékek továbbéléséhez, amelyekről a nagyszülők, dédnagyszülők nyíltan nem beszélhettek a kommunista diktatúra időszakában.
Az eseménysorozat 2018. március 23-án (pénteken) a sajtó számára tartott tablókiállítás-bemutatóval indul a Néprajzi Múzeumban, amelyet egy nyitókonferencia követ az Országházban.
A programsorozat fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A program szakmai irányítója Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, aki az első két helyszínen, Nagykanizsán és Kecskeméten március 27-én és 28-án megnyitja a kiállítást. A 12 tablóból álló országos vándorkiállítás számos más városban, köztük Budapesten lesz látogatható 2018-ban.
Középiskolások számára szeptemberben induló országos versenyt rendeznek, ehhez a pedagógusoknak tartott módszertani továbbképzés kapcsolódik majd. A Sorsfordítás. A paraszti társadalom felszámolása, 1945–1962 elnevezésű programsorozatról, annak eseményeiről folyamatosan tájékoztatást kaphatunk
• a www.sorsforditas45-62 című tematikus honlapon,
• a sorsforditas45-62 Facebook-oldalon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.