Különös foghúzási gyakorlatról tanúskodnak a többezer éves kínai koponyák
2018. március 20. 11:54 MTI
Egyedi fogászati beavatkozást sejtető újkőkori csontvázakat találtak a régészek egy 4500 éves sírban a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban. A csengtui régészeti intézet szakemberei egy tucat csontváznál azt vették észre, hogy elöl lévő fogaikat eltávolították.
Korábban
Az ásatási munkálatokat vezető Liu Hsziang-jü szerint a leletek remek állapotban maradtak fenn, mivel a földben eltemetve, a levegőtől elzártan, vízzel körülvéve vészelték át az elmúlt 4500 évet. A csengtui régészeti intézet szakemberei több mint száz emberi csontvázat tártak fel – közölték a helyi hatóságok.
A kutatók több mint egy tucat csontváz esetében azt vették észre, hogy az elöl lévő fogakat kihúzták. Ezt a foghúzási gyakorlatot rejtély övezi. Néhány szakértő szerint valamilyen vallási rituálé, vagy a felnőtté válást ünneplő ceremónia részét képezhette.
A foghúzás gyakorlatát már a kelet-kínai Santung tartománybeli Tavenkou lelőhelyen előkerült csontvázaknál is megfigyelték a kutatók. A lelőhely az időszámításunk előtti 4300 és 3500 közötti időszakból való leleteket őriz. Liu szerint a különös szokás talán a keleti Santung régióból került át a Kaosan lelőhely területére, ahol a kutatók szerint város állhatott az újkőkorban. A szakértők DNS-vizsgálatnak vetik alá a csontokat, remélve, hogy az eredményeik segítenek többet megtudni az egykor Szecsuan területén virágzó Su civilizáció eredetéről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap