Teller Ede már 1959-ben figyelmeztetett a globális felmelegedés veszélyeire
2018. január 3. 10:13 MTI
Már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat Teller Ede atomtudós az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon - írja újonnan napvilágot látott dokumentumok alapján a The Guardian brit napilap honlapja.
Korábban
Az Energia és az ember címmel az Amerikai Ásványolaj Intézet (API) és a Columbia Egyetem által New Yorkban 1959. november 4-én megrendezett tanácskozáson több mint 300 kormányilletékes, közgazdász, történész, tudós és az olajipari vezető vett részt, a rendezvény fő szónoka Robert Dunlop, az intézet igazgatója volt. Mellette még négy másik előadót hívtak meg, köztük a magyar tudóst Teller Edét.
Az atomfizikus az energiafelhasználás jövőbeni módjairól tartott előadásában felhívta hallgatósága figyelmét arra, hogy a fosszilis energiahordozók szennyezik a légkört. „Amikor hagyományos üzemanyagot égetsz, akkor szén-dioxidot állítasz elő... A szén-dioxid láthatatlan, átlátszó, nem érzed a szagát, nem veszélyes az egészségre” - hangoztatta.
„Akkor miért is kell aggódnunk” - tette fel a kérdést és rögtön meg is magyarázta, hogy a szén-dioxid a légkörben üvegházhatást idéz elő. „Kiszámolták, hogy a légkörbeli szén-dioxid 10 százalékos növekedésével járó hőmérsékletemelkedés elég ahhoz, hogy elolvadjon a (sarki) jégsapka és víz alá kerüljön New York. Valamennyi tengerparti várost elönti a tengervíz, és mivel az emberi faj jelentős arányban él tengerparti térségekben, úgy vélem, hogy ez a vegyi szennyezés jóval komolyabb, mint a legtöbb ember gondolja” - vázolta.
Amikor Tellert megkérték, hogy foglalja össze röviden a légkör szén-dioxid-szintjében beállt növekedés veszélyeit, a tudós hangsúlyozta: „jelenleg a légköri szén-dioxid az átlagosnál két százalékkal nagyobb ütemben nő. 1970-re ez 4 százalék lesz, 1980-ra 8 százalék, 1990-re 16 százalék (Teller számításai szerint 360 ppm), ha csupán a hagyományos üzemanyagokat használjuk a jövőben is... Bolygónkon egy kicsit melegebb lesz. Nehéz megmondani, hogy 2 Farenheit-fokkal vagy eggyel, vagy öttel.”
„De amikor a hőmérséklet néhány fokot emelkedik szerte a világon, fennáll a lehetősége, hogy a jégsapkák olvadni kezdenek, az óceánok szintje emelkedni kezd. Azt nem tudom, beborítja-e az egész Emmpire State Buildinget, de mindenki képes kiszámolni a térképre nézve és annak tudatában, hogy a jégsapkák Grönland fölött és az Antarktiszon mintegy ötezer láb vastagok” - magyarázta.
Teller Ede beszédére amerikai archívumokban bukkant Benjamin Franta, a Stanford Egyetem PhD-hallgatója, aki a klímaváltozás tudományának történelmét kutatja, és aki a brit napilap cikkének szerzője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap