Feltárulnak az ókori Savaria mindennapjai
2017. szeptember 22. 13:09 MTI
Csaknem harminc év után újult meg a szombathelyi Savaria Múzeum az ókort és benne a római kori Savariát bemutató állandó kiállítása, amelyet csütörtökön Borhy László régész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora nyitott meg.
Korábban
Borhy László kiemelte, hogy az a koncepció, amely szerint a kiállítás rendezői megálmodták és létrehozták a maga nemében formabontó tárlatot, hatalmas fantáziára, hatalmas bátorságra és hatalmas tudásra utal. „Ha összehasonlítjuk ezt a kiállítást, nemcsak a világ összes római kori kiállításától tér el, hanem attól is, amit eddig a Savaria Múzeum falai között láthattunk. A harminc évvel ezelőtt felállított kiállítás azt mutatta be amit a XIX. század végéig tudtunk az ókori Savariáról, ez a kiállítás pedig azt mutatja be, amit a mai napig, a XXI. század elejéig tudunk róla, ez pedig alapvetően különbözik attól, amit tanultunk” - fogalmazott a régész.
A Savaria Múzeum állandó kiállításának római terme az ókori Savaria mindennapjaiba enged bepillantást, a helyszín a belvárosban feltárt egyik útkereszteződés, ahol megelevenedik a város egy hétköznapja. A látogató végigsétálhat az árkádos házak előtt, közben bepillanthat a kis üzletekbe és műhelyekbe, megnézheti, milyen volt egy római konyha vagy egy hálószoba. Jellegzetes tárgyak érzékeltetik, milyen játékokkal játszottak, milyen ruhát és ékszereket viseltek a rómaiak, és mi mindent készítettek a helyi iparosok.
A bemutatott emlékek által az is érzékelhetővé válik, hogy a város - a római úthálózatnak köszönhetően - távoli vidékekkel is élénk kereskedelmi kapcsolatban állt, vagyis a Római Birodalom szerves része volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap