Tárgyalni érkezett a szovjetekhez Maléter Pál, amikor a KGB letartóztatta a küldöttséget
2017. szeptember 4. 12:37 MTI
Napra pontosan 100 évvel ezelőtt, 1917. szeptember 4-én látta meg a napvilágot Maléter Pál. A második világháború után a forradalom kitöréséig a néphadseregben teljesített szolgálatot. 1956. november 3-án Nagy Imre honvédelmi miniszterré nevezte ki, majd a felkelés leverése után egy koncepciós per keretében 1958. június 16-án több társával együtt kivégezték.
Korábban
Maléter a gimnáziumi érettségi után négy szemesztert hallgatott a prágai orvosi egyetemen. A német csapatok bevonulását megelőzően Kassára, majd onnan Budapestre költözött, ahol folytatta orvosi tanulmányait, melyeket végül anyagi okok miatt kénytelen volt abbahagyni.
A magyar állampolgárság megszerzése érdekében önként jelentkezett katonai szolgálatra. 1940 őszén felvették a Ludovika Akadémiára. Ennek befejezése után Kassán szolgált, majd 1944-ben a keleti frontra vezényelték, ahol fogságba esett, majd partizánként harcolt. 1944 őszén Erdélybe került egységével bevetésre.
1945 januárjában az Ideiglenes Kormány védelmére szervezett zászlóalj parancsnoka lett, tavasztól a HM őrzászlóalját vezette. A forradalom kitöréséig a néphadseregben teljesített szolgálatot, 1956-ban ezredesi rangban. 1956. október 24-én déltől a Honvédelmi Minisztériumban ő látta el a főügyeleti szolgálatot. Másnap a vezérkari főnök parancsára öt harckocsival és az azokat kísérő tisztiiskolásokkal a Kilián laktanyában tartózkodó egyik egységének segítségére indult. Mivel csak az ő parancsnoki harckocsija jutott el az épületig, felsőbb jóváhagyással tűzszünetet kötött a környéken harcoló civil egységekkel.
Ennek lejárta után 27-28-án katonáival ellenőrzése alá vonta a laktanyát közrefogó épületszárnyakat, majd értesülve a kormány által elrendelt tűzszünetről, beszüntette a felkelők elleni harcot. A Corvin közben részt vett a fegyverletételi tárgyalásokon. Nagy Imre kérésére jelen volt a munkástanácsok küldötteivel folytatott megbeszélésen, majd 31-én a Nemzetőrség megszervezéséről folytatott tárgyaláson.
November 1-jén Nagy Imre kinevezte a honvédelmi miniszter első helyettesévé, majd november 3-án honvédelmi miniszter lett. November 3-án este a tököli szovjet bázison a tárgyalás folytatására érkezett magyar küldöttség többi tagjával együtt Szerov tábornok a KGB vezetője letartóztatta. 1958. június 15-én Budapesten a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével, koncepciós perben: szervezkedés kezdeményezése és vezetése, zendülés, valamint hazaárulás hamis vádjaival halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül.
Másnap hajnalban, 1958. június 16-án több társával együtt kivégezték. Teljes rehabilitálása és ünnepélyes újratemetése csak a rendszerváltás küszöbén, 1989. június 16-án, sok tízezer ember jelenlétében zajlott le. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette a törvénysértő vád alól. 1990. július 5-én vezérezredessé léptették elő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap