Keresés
Cimke: 1956
Emlékmű a magyar menekülteknek Svédországban
[2010.08.27. 16:41] Hírek
A menekültek - köztük az 1956-ban érkezett magyarok - befogadásának állítottak Svédországban emlékművet, amelyet Viktória trónörökös hercegnő leplezett le.
Büntethető-e Biszku Béla?
[2010.08.15. 18:57] Hírek
Fleck Zoltán szerint elképzelhető, hogy az ügyészség vádat emel Biszku Béla ellen a kommunizmus bűneinek tagadása miatt, a szólásszabadság érdekében azonban reméli, ha így lesz, a bíróság felmenti az egykori belügyminisztert. A jogszociológus az MTI-nek elmondta: pótcselekvésnek tartja az 1956 utáni megtorlások egyik irányítójának nyilatkozata miatt indított eljárást.
Biszku Béla nem kér bocsánatot
[2010.08.05. 14:06] Hírek
Az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak, nemzeti tragédiának tartja Biszku Béla korábbi belügyminiszter, ám azt is mondta: a megtorlás idején a halálos ítéleteket nem ő hozta.
Kanada és az 1956-os magyar menekülthullám
[2010.07.30. 13:44] Hírek
A kanadai kormány a nemzeti történelmi örökség részének nyilvánította az 1956-os forradalom magyar menekültjeinek Kanadába érkezését - közölte Kanada budapesti nagykövetsége.
Ráismert apjára egy nő az 1956-os fotókon
[2010.06.16. 15:31] Hírek
Ráismert édesapjára a Kaposváron előkerült, a megyei és városi könyvtár honlapjára feltett 1956-os fotókon Bella Adrien, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) munkatársa.
56-os és világháborús képek kerültek elő Kaposváron
[2010.06.15. 11:14] Hírek
Egy régi tejesüveget fordított ki egy munkagép az Együd művelődési központ építkezésén. A képek legalább ötven éve rejtették a titkot, ugyanis az látszik rajtuk, hogy kik vettek részt a kaposvári ötvenhatos eseményekben - számolt be róla a kapos.hu.
Riportművészek, művészi riportok
[2010.06.03. 21:46] Hírek
Riportművészet címmel új fotóalbum-sorozatot indított útjára a Magyar Távirati Iroda (MTI), amely a 81. Ünnepi Könyvhéten saját pavilonban árulja könyveit a budapesti Vörösmarty téren.
Lesújtóan keveset tudnak a történelemről a fiatalok
[2010.05.25. 15:40] Hírek
Mit tudnak nemzeti ünnepeinkről, a gyásznapokról és az emléknapokról a fiatalok? Ezt szerette volna körbejárni Tóth Istvánné, a Kaposvári Egyetem adjunktusa. A több mint ezer, 8-15 éves diáktól kapott válasz alapján az eredmény lesújtó.
Nemzetőrök a budai várban
[2010.05.13. 14:44] Hírek
2010. május 18-án tudományos konferenciát rendez Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A téma a nemzetőrség, melynek idén elsősorban vidéki történetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Széchenyi-díjat kapott Rainer M. János történész
[2010.03.15. 17:45] Hírek
"Óriási megtiszteltetést jelent ez a kitüntetés" - fogadta a gratulációkat a Széchenyi-díjjal kitüntetett Rainer M. János történész.
Felülvizsgálnák az 1945 és 1962 közötti összes politikai elítélt ügyét
[2010.03.05. 08:22] Hírek
Szakmai alapon - történeti, jogi környezetében - meg kell vizsgálni az 1945 és 1962 közötti összes politikai elítélt ügyét.
Emlékkönyvvel tisztelegnek Kosáry Domokos előtt
[2009.12.22. 08:24] Hírek
Kosáry Domokos Széchenyi-díjas történésznek, akadémikusnak állít emléket a Hommage A' Kosáry Domokos című magyar, angol és francia háromnyelvű kötet, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) mutattak be.
Egyházak az 1956-os forradalomban
[2009.11.22. 15:53] Hírek
Hiánypótló, magyar és angol nyelven egyaránt elérhető kötet készült az 1956-os forradalom hatásáról a környező országok egyházaira.
Fotóriporter az 1956-os forradalom viharában
[2009.11.17. 09:42] Hírek
Jean-Pierre Pedrazzini, a francia tudósító 1956-ban a forradalom hírére azonnal Magyarországra érkezett - mutattuk be a Múlt-kor legújabb adásában, majd Szolzsenyicin magyar rabtársának életét is felelevenítettük.
Forradalom kétféle olvasatban
[2009.11.04. 10:17] Műhely
1956 novemberének elején az újonnan megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt vezetősége nyilatkozatokban szólította meg vélt támogatóit. A bevonuló szovjet tankok árnyékában azonban ezek hangvétele fokozatosan változott.
Maléter Pálra emlékeztek Tökölön
[2009.11.03. 17:17] Hírek
Maléter Pálra, Nagy Imre kormányának honvédelmi miniszterére emlékeztek kedden Tökölön, a tiszteletére állított kopjafánál.
Nem szívesen emlékezünk a 20. század legszerencsésebb fordulatára
[2009.10.22. 17:35] Hírek
Történészek emlékeztek meg 1956 és 1989 eseményeiről csütörtökön a Parlamentben az 1956-os forradalom és szabadságharc 53., valamint a harmadik Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepi konferencián.
Katalógus Nagy Imre relikviáiról
[2009.10.22. 14:17] Műhely
A Magyar Nemzeti Múzeum számos gyűjteménye őriz Nagy Imréhez köthető tárgyakat. A relikviákat egy 2006-ban kiadott katalógusban gyűjtötték össze, amely méltó módon idézni meg a mártír miniszterelnök alakját.
Az ötvenhatosok kollektív emlékezete
[2009.10.22. 11:52] Hírek
A rendszerváltás során fontos szerep jutott az egykori ötvenhatosoknak a demokratikus átalakulás megteremtésében. Sorsuk rövid eufória után gyakran a be nem teljesültség, a keserűség lett.
Átadták a nemzetőr jelvényeket
[2009.10.20. 18:53] Hírek
Nemzetőr jelvényeket adtak át a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, Budapesten: az ünnepségen 26 jelvényt osztottak ki, amelyek az 1956-ban gyártott minta alapján készültek, és amiket annak idején a szovjet megszállás miatt nem tudtak kiosztani.
Emlékmű az Európát beragyogó vakító fénynek
[2009.10.19. 17:06] Hírek
Emlékművet avattak az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak tiszteletére hétfőn Budapesten, a VI. kerületi Hunyadi téren.
Jelvényátadással emlékeznek az 1956-os nemzetőrök
[2009.10.19. 08:03] Hírek
A Király Béla nyá. vezérezredes által 2006-ban megalapított, Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa idén 2009. október 20-án, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartja éves jelvényátadó ünnepségét.
Rendhagyó tanórák és előadások 1956-ról
[2009.10.18. 14:50] Hírek
Harmadik alkalommal rendezik meg a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a Nemzeti Emlékezet Hete programsorozatot, mellyel az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire emlékeznek.
Fotókiállítások és térinstallációk 1956 emlékére
[2009.10.18. 10:33] Hírek
Az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenharmadik és a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltása huszadik évfordulójának eseményeit ünnepi konferencia, Budapest több pontján pedig szabadtéri programok idézik fel.
1956-os emlékművet avatnak Kézdivásárhelyen
[2009.10.14. 18:15] Hírek
Emlékművet avatnak Kézdivásárhelyen október 23-án az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére - írta a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap.
Emlékfutás az 1956-os áldozatok tiszteletére
[2009.10.13. 17:49] Hírek
Mosonmagyaróvár és Salgótarján közös sporteseménnyel is tiszteleg az 1956-os forradalom és szabadságharc ismert és névtelen hősei előtt.
Digitalizálták az ENSZ 1956-os Különbizottságának anyagait
[2009.09.30. 09:42] Hírek
Az OSA Archívum 2008-2009 között digitalizálta az ENSZ magyar kérdéssel foglalkozó Különbizottságának anyagait is tartalmazó Héderváry-gyűjteményt, amelyben 111 egykori tanú megrázó vallomása is hallható.
Utolsó jelentés Kéthly Annáról
[2009.09.21. 21:05] Hírek
Október közepén debütál a mozikban Mészáros Márta új filmje, az Utolsó jelentés Annáról.
Győzött a forradalom - Király Béla gondolatai 1956-ról
[2009.07.24. 11:46] Műhely
Tegnap ünnepélyes körülmények között helyezték végső nyugalomra Király Béla vezérezredest. Az OSA Archívum interjúi egy olyan ember gondolatait idézik, aki aktívan és a legmagasabb szinten vett részt az 1956-os eseményekben.
Elhunyt Király Béla
[2009.07.04. 16:43] Hírek
Kilencvenhét éves korában elhunyt dr. Király Béla nyugállományú vezérezredes, történész, politikus, akadémikus, professzor. Király Bélát az Országgyűlés, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Húsz éve temették újra Nagy Imrét és mártírtársait
[2009.06.16. 09:08] Hírek
1989. június 16-án adták meg a végtisztességet Budapesten az 1956-os forradalom mártírjainak. A Hősök terén tartott gyászszertartás majd az azt követő rákoskeresztúri temetés a magyar rendszerváltás katartikus eseménye volt.
Kiállították a Hruscsovhoz írt Miatyánkot
[2009.06.15. 12:58] Hírek
A Hruscsov-féle Miatyánk szövege, megfigyelési jelentés, börtönből írt levél is látható Salgótarjánban a Nógrád Megyei Levéltár legújabb kiállításán, amely az 1956-os forradalmat követő megtorlás Nógrád megyei történetét mutatja be.
Az ügynökök csak jelentéktelen szereplői voltak Nagy Imréék újratemetésének
[2009.06.15. 07:50] Hírek
Csak jelentéktelen szereplői voltak Nagy Imre és mártírtársai újratemetési ceremóniájának a Belügyminisztérium állambiztonsági hálózatának tagjai 1989. június 16-án - mondta el Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója a nemrég közzétett lista kapcsán.
Besúgók Nagy Imre újratemetésén
[2009.06.12. 10:09] Hírek
Nyilvánosságra hozták, hogy kiket mozgósított az állambiztonsági szolgálat Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén 1989. június 16-án. Az 56-os Intézet kutatói 181 fedőnévből 110-et azonosítottak és tettek közzé egy azóta szinte elérhetetlen honlapon.
Felavatták az 1956-os Tűzoltó utcai ellenállók emlékművét
[2009.06.09. 16:43] Hírek
Átadták az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírja, Angyal István és a Tűzoltó utcai ellenállók emlékét idéző műegyüttest Budapesten kedden; az Angyalvár című alkotást Gegesy Ferenc, a IX. kerület polgármestere avatta fel.
1989: Nagy Imre újratemetése az MSZMP vezetése előtt
[2009.06.09. 11:15] Hírek
Az OSA Archivum, amiképpen 2006. november 4-én, illetve Nagy Imre kivégzésének ötvenedik évfordulóján, 2008. június 16-án, eddig sohasem hallott hangdokumentumok segítségével emlékezik 1956-ra.
Nemzetőrök beszéltek 1956-os emlékeikről
[2009.05.25. 11:37] Hírek
Sikeres konferenciát tartott Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa, a rendezvényre több mint száz érdeklődő volt kíváncsi. Az egyetemisták mellett sok egykori nemzetőr is jelen volt, akik értékes hozzászólásokkal gazdagították a programot.
Eltávolították az oda nem illő neveket a 301-es parcelláról
[2009.05.21. 18:29] Hírek
Újra felállították a rákoskeresztúri Új köztemető 298-as és 301-es parcellájában a hősök és mártírok neveit felsoroló emléktáblákat, amelyekről "az oda nem illő neveket" eltávolították - közölte a Nemzeti Emlékhely- és Kegyeleti Bizottság és a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke, Boross Péter.
Népfelkelés: az utolsó csepp a pohárban
[2009.05.18. 12:09] Hírek
Húsz évvel ezelőtt 1989. január 28-án Pozsgay Imre államminiszter a 168 órának nyilatkozva kijelentette, hogy "1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése".
Tudományos konferencia a Nemzetőrségről
[2009.05.07. 08:57] Hírek
2009. május 20-án a budai várban, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében tartanak tudományos konferenciát a Nemzetőrség hazai történetéről.
Négy órás referátum leplezte le Sztálin bűneit
[2009.04.05. 15:39] Hírek
Húsz éve, 1989. április 5-én a szovjet televízió Vremja című hírműsora rendkívüli bejelentéssel szolgált. Tudatta a nézőkkel, hogy a Szovjetunióban első ízben lát napvilágot nyomtatásban Nyikita Szergejevics Hruscsovnak a sztálinizmus bűneit leleplező beszéde.
Öt évet kapott a tatai sortűz vádlottja
[2009.02.11. 09:48] Hírek
Jogerősen öt év börtönre ítélte hétfőn a Legfelsőbb Bíróság Korbely János nyugdíjas ezredest, mert az 56-os forradalom alatt tatai forradalmárokat ölt meg.
Akit a nyilasok után az ÁVO és a Vatikán is megalázott
[2009.02.09. 10:48] Hírek
A magyar egyháztörténet egyik legellentmondásosabb, ugyanakkor legkitartóbb, leginkább a meggyőződése parancsa szerint élő alakjára emlékeznek elítélése 60. évfordulóján a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban.
Meghalt az 1956-os forradalom filmes tanúja
[2008.12.30. 12:05] Hírek
Szívelégtelenségben 82 éves korában hétfőn Bécsben meghalt Otto Pammer osztrák operatőr, producer, az 1956-os magyar forradalom filmes hírvivője.
A posztsztálinizmusok és a működő kádárizmus
[2008.12.22. 09:54] Hírek
Az 1956-os Intézet 2001-2004 között "Hatvanas évek" Magyarországon címmel négyéves kutatási projektben foglalkozott a Kádár-korszak első másfél évtizedével. A projekt később az egész korszakra kiterjedt, az ennek során elkészült tanulmányokat a nemrég megjelent, 2008-as évkönyvben mutatják be.
Akiket kitüntettek az 1956-os forradalom leveréséért
[2008.12.15. 15:37] Hírek
Listát tett közzé az Október 23. Bizottság Alapítvány hétfőn Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséért kitüntetettekről azzal a céllal, hogy a közvélemény értesüljön, kik az érintettek; a dokumentum több mint kétezer nevet tartalmaz.
A kádári leszámolásról vitáznak a kutatók
[2008.11.17. 15:10] Hírek
Az 1956-os forradalom utáni megtorlásról, a kádári leszámolásról tartanak tudományos tanácskozást november 19-én, szerdán 16 órától a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban. A konferencián Kahler Frigyes jogtörténész, a téma egyik szaktekintélye "A rendpárti forradalmárok halála" címmel tart előadást.
Népszerű a lyukas zászlóról készített dokumentumfilm
[2008.11.17. 14:19] Hírek
Az 1956-os magyar szabadságharcnak az az "erős üzenete", hogy a világ országai a mai általános bizonytalanságérzés közepette csak az ideológiai, vallási, politikai, kulturális, sőt gazdasági különbségeiket félretéve, egymással összefogva érhetnek el olyan nagy változást, amely egy mindenki számára élhetőbb világhoz vezet - írta a PR Newswire amerikai hírszolgálat Kaliforniából a hét végén.
Koncepciós perek az 1956-os forradalom után
[2008.11.06. 08:54] Szakmai műhely
1956. november 4-ét követően a Kádár János vezette kormány, a párt, valamint a szovjet vezetés együttműködésével megkezdte Magyarországon a "rend" helyreállítását. A következőkben dr. Szilágyi József büntetőeljárását mutatjuk be.
A Forgószél hadművelettel verték le az 1956-os forradalmat
[2008.11.04. 12:10] Hírek
"Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével." Nagy Imre november 4-én hajnali 5.20-kor elmondott híres rádióbeszéde azonban csak részben felelt meg a valóságnak. A kormány nem állt a helyén, a fegyveres ellenállásra nem a hadsereg, hanem a felkelő csoportok készültek. A miniszterelnöknek nem is lehetett pontos képe a kialakult helyzetről.
Segítség
Hogyan kereshet?A keresés során választhat: az oldal teljes tartalmában, csak cikkeink között, vagy pedig az évfordulós adatbázisunkban keres. Ha a cikket választja, az alatta szereplő legördülő menüben finomíthatja a feltételeket, és választhat rovataink, vagy az e-folyóirat esetében a lapszámok közül is. Emellett mostantól akár időkeretre is leszűkítheti a keresési tartományt.
Amennyiben töredékszóra szeretne keresni, rakjon * (csillag) karaktert a szó végére, pl. egyipt* !
történelmi Adattárak
Miben kereshet?Ajánló
Mit talál az adattárban?Események
VII. Gergely pápa megrója Salamon királyt Salamon azért kap feddést, mert IV. Henrik német királynak hűbérül ajánlotta fel Magyarországot, amely a pápa szerint a Szentszék hűbérbirtoka.
Tovább >>



