Kilencvenéves korában elhunyt Thomas Starzl, a „Transzplantációk atyja”
2017. március 7. 11:28 MTI
Az amerikai sebész 1963-ban a világon elsőként hajtott végre májátültetést emberen. Munkájának eredményeként az egykor kockázatos, ritka műtét mára biztonságos beavatkozássá vált. Thomas Starzl a családja körében halt meg szombaton pittsburghi otthonában.
Korábban
A Pittsburghi Egyetem közleménye szerint Starzlt, aki az 1980-as évektől dolgozott az intézményben, a „transzplantációk atyjaként” emlegették, mivel munkájának eredményeként az „egykor kockázatos, ritka műtét mára biztonságos beavatkozássá vált”. Starzl 1963-ban végezte el az első májátültetést emberen, a páciens azonban elhunyt a műtét során. Ezután kifejlesztette a kilökődésgátló gyógyszerek egy újfajta keverékét, ennek köszönhetően 1967-ben hajtotta végre az első sikeres májtranszplantációt. A beavatkozással azóta emberek ezreinek életét sikerült megmenteni.
A szakember kutatatta az elhunytakból származó donorszervek transzplantációját, valamint finomította a beavatkozást egypetéjű ikrek és vérrokonok bevonásával. Úttörő jelentőségű munkát végzett az állatok májának emberi szervezetbe ültetése terén, bebizonyítva, hogy emberi donorszerv hiányában ezzel a módszerrel is meghosszabbítható a páciens élete egy rövid időre.
Starzl 1991-ben vonult vissza a klinikai munkától, majd megírta önéletrajzát The Puzzle People címmel. Könyvében elárulta, hogy sikerei és tapasztalati ellenére mindig óriási szorongást érzett a műtétek miatt. „Állandó félelem élt bennem amiatt, hogy elveszítsem a pácienseket, akik a kezembe helyezték az egészségüket és az életüket” – írta annak idején a szakember.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap