Diana hercegnő legendás ruháiból nyílik kiállítás
2016. november 16. 09:22 MTI
Diana hercegnő legemlékezetesebb ruhakölteményeit felvonultató kiállítás nyílik februárban a londoni Kensington-palotában a walesi hercegnő halálának 20. évfordulójára emlékezve. A tárlat célja, hogy bemutassa Diana stílusának evolúcióját és kedvenc divattervezőivel való kapcsolatát.
Korábban
A Diana: Her Fashion Story című tárlaton a néhai hercegnő múzeumokban és magángyűjteményekben őrzött legendás toalettjei kapnak helyet - írta a The Daily Telegraph. A kiállításra összeválogatott 26 ruha között szerepel az az éjkék bársony estélyi, amelyet Diana 1985-ben viselt egy fehér házi hivatalos vacsorán, amelyen John Travoltával is táncolt.
A Victor Edelstein által tervezett estélyi egyike volt azon tíz ruhának, amelyet maga a hercegnő adott el egy New York-i jótékonysági árverésen mindössze két hónappal az 1997-ben bekövetkezett tragikus halála előtt. A ruhát akkor egy amerikai üzletember vásárolta meg 100 ezer fontért, majd az estélyi ismét brit kézbe került egy 2013-as aukción, amelyen 240 ezer fontot fizettek érte.
Diana legemlékezetesebb viseletei közé tartozik az a sápadt rózsaszín Emanuel-blúz, amelyben a hivatalos eljegyzési portréján látható, valamint számos Catherine Walker-kosztüm, amely a walesi hercegnő "munkahelyi gardróbjába" tartozott az 1990-es években. Egy kék-fekete színű, kockás Emanuel-ruha, amelyet egy hivatalos velencei látogatásakor viselt a hercegnő az 1980-as években, most kerül először kiállításra.
A tárlat célja, hogy bemutassa Diana stílusának evolúcióját és kedvenc divattervezőivel való kapcsolatát. A kiválasztott ruhák közül mindössze öt van a Historic Royal Palaces, a brit királyi paloták fenntartásáért felelős jótékonysági szervezet birtokában, a többi egyebek között az Egyesült Államokból és Chiléből érkezik, ahol divatmúzeumokban őrzik őket.
Diana walesi hercegnő volt a világ egyik legtöbbet fényképezett nője, akinek minden egyes ruhaválasztását kíméletlenül kielemezték - mondta Eleri Lynn, a kiállítás kurátora. "A tárlatunk egy olyan fiatal nő történetét mutatja be, akinek gyorsan meg kellett tanulnia az uralkodói és diplomáciai körökben elfogadott öltözködési szabályokat, és aki mindeközben ráirányította a figyelmet a brit divatiparra és tervezőkre" - mutatott rá Lynn, hozzátéve, hogy Diana idővel megtanulta, miként kommunikáljon a ruhái segítségével.
A Kensington-palotában töltött 15 év alatt a hercegnő gyakran beszélgetett a kertészekkel az éppen elültetett virágokról, és megosztotta velük, hogy melyek a kedvencei. Áprilistól a palota egyik kertjét a néhai hercegnő kedvenc virágaival ültetik be azok a kertészek, akikkel Diana szóba elegyedett a sétái alkalmával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap